Budapest-Lyon járat: átszállásra is jó lesz

Még ha a levegőhöz sok köze is van, nem légből kapott ötlet az Air France leány, a naponta 300 járatot üzemeltető Brit Air Budapest-Lyon járata. Kiderült, Lyon átszálló repülőtérként is fontos lehet mind a francia, mind pedig a magyar oldalon.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Melles Botond, az Air France-KLM magyarországi igazgatója arról tájékoztatott a légitársaság csütörtöki, budapesti sajtóreggelijén, hogy Lyon iránt eddig is nagy volt a kereslet. A franciaországi úti célok közül Párizs után Lyonba repül a legtöbb Magyarországról induló utas.

A járat töltése ugyanakkor inkább francia részről érkezik - tudta meg a Turizmus Online. Lyonban számos olyan nagyvállalat székel, mely magyarországi egységgel is rendelkezik, jelentős üzleti érdeklődést keltve a járat iránt.

Bár a csütörtöki eseményre meghívott utazásszervezők kérdéseiből, észrevételeiből kiderült, hazánkból is számolhatunk számottevő kereslettel, mely nem csupán Lyonba menne, hanem a rövid átszálló időről híres Lyon- Saint Exupéry repülőtéren keresztül Marseille-be és Nizzába. Utóbbiak szintén az öt legjobban teljesítő francia úti cél között szerepelnek az Air France magyarországi eladásai szerint.  

A mostani menetrenddel ugyanakkor Marseille-i illetve nizzai csatlakozásra akár 4-5 órát is várni kell, de a megjelent utaztatók szerint szabadidős utazók esetében ebbe az időbe pont beleférhet egy rövid ismerkedés a Rhone-Alpes régió főváros Lyonnal, mely még a párizsiak szerint is Franciaország gasztronómiai epicentruma. A csatlakozási időt rövidíti majd, hogy a nyári szezon derekán, július közepe és augusztus vége között 10.55 helyett 12.25-kor indul Budapestről a járat.

A járat eleinte heti kétszer, kedden és csütörtökön, közlekedik. Ez az üzleti forgalomban kevésnek tűnhet, azonban az Air France-KLM hálózatán bármelyik nap el lehet jutni akár Amszterdamon, akár Párizson keresztül Lyonba.

Hogy a kellő foglaltság akármilyen arányban is, de meglegyen, a járat népszerűsítésén a légitársaság együttműködik a Magyar Turizmus Zrt-vel kifele; ugyanez befele az Atout France-szal.

Lyon repülőtere tavaly 5,7 százalékos növekedés mellett 8,5 millió utast fogadott. A repülőtérről 120 úti cél érhető el közvetlenül. A Ferihegynél alig félmillióval kevesebb utast fogadó Exupéry intermodális - vasút, autópálya, repülőtér, városi tömegközlekedés - csomópont, ahonnan a második legnagyobb francia városba 30 perc alatt lehet bejutni villamossal.


Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.
Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve

Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve 

Többen életüket vesztették a balesetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.