A hatezredik Airbust így a nyugat-európai EADS csoporthoz tartozó gyártó első gépének első berepülését követő 37. év 82. napján adják át. A kétszintes, több mint 800 utas szállítására képes repülő az összesen 58 darab A380-ast rendelő Emirates óriásgép-flottájának a 25. darabja lesz. Az Airbus Hamburg melletti üzemében készül. Az első Airbus - egy A300-as, amelyet a Toulouse-i üzemben gyártottak - 1972. október 28-án szállt fel először. Két évvel később aztán az Air France üzembe állította az akkor még csak 4 éves cég gyártmányait, amivel megkezdődött a nyugat-európai ipar egyik legfényesebb sikertörténete. A hetvenes években még nem ment jól az üzlet, volt olyan év is, amikor mindössze egy repülőt adott el a társaság, és az ezredik Airbus 19 év múlva, 1993-ban kelt el. Ezt követően egyre gyorsabb ütemben bővült a rendelésállomány: a kétezredik darabot 1999-ben adták el, a háromezredik pedig 2002-ben talált gazdára. A négyezres határt 2005-ben érte el a cég, és az ötezredik Airbust 2007. december 14-én vette át a megrendelő, a Quantas ausztrál légitársaság. Az Airbus 30 év alatt vált az iparág meghatározó, 50 százalék körüli részesedéssel rendelkező szereplőjévé és 2001 óta rendre maga mögé utasítja a legnagyobb riválist, az amerikai Boeinget. Tavaly minden korábbinál többet, összesen 498 Airbust szállítottak le a megrendelőknek, és a cég a legnagyobb európai multinacionális társasággá növekedett. Jelenleg 52 ezer embert foglalkoztat, és több mint 3500 repülőgép gyártására van megrendelése, ami azt jelenti, hogy a következő hét évre biztosított az alkalmazottak munkahelye - írta csütörtöki összeállításában a dpa német hírügynökség. (MTI)
Készül a hatezredik Airbus repülőgép
Hamarosan átadják a hatezredik Airbust. A történelmi légi jármű egy A380 típusú óriás lesz, a világ legnagyobb utasszállító repülőgép típusának egy példánya, amelyet a dubaji Emirates légitársaságnak szállítanak le a jövő héten hétfőn.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Sztrájkok az olasz repülőtereken, vasútvonalakon
Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság
Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban
A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.
Nosztalgiajáratok a fővárosban
Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal
Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban
Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat
Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak
Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.