hirdetés
hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.
hirdetés

GYSEV: pályaműködtetési szerződés 2015-ig

A magyar állam és a GYSEV Zrt. aláírta a 2015-ig szóló pályaműködtetési szerződést - közölte az MTI-vel kedden a vasúttársaság.

hirdetés

A dokumentumot Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével - tájékoztatott közleményében Rázó László, a GYSEV szóvivője.

A szerződés értelmében az állam 2015-ig 426,6 kilométer pályaszakasz működtetésével bízza meg a vasúttársaságot. Egyben arra is kötelezettséget vállal, hogy a működtetés során a bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeket megtéríti.

A szerződés szerint a költségtérítés mértékét évente határozzák meg a felek, a vasúttársaság ez alapján kapja a következő évben a szükséges állami forrásokat. A cég egyben kötelezettséget vállal arra, hogy az érintett pályaszakaszokat a szerződésben meghatározott elvárások szerint működteti.

A GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a szerződés aláírásával hosszú távon kiszámíthatóvá, tervezhetővé válik a cég finanszírozása.

"A GYSEV tavaly októbertől a meglévő szakaszok mellett újabb 214 kilométer vonal üzemeltetését kezdte meg. Ezért is fontos, hogy most hosszú távú szerződést kötöttünk az állammal. Igyekeztünk eddig is jó gazdái lenni a ránk bízott vasútvonalaknak, szeretnénk, ha ez a jövőben is így maradna" - mondta a közlemény szerint a szerződés aláírása után Dávid Ilona elnök-vezérigazgató.

A GYSEV Zrt. 2011 októberében kezdte meg az üzemeltetést a Rajka-Porpác-Szombathely, a Szombathely-Kőszeg, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vonalakon, december 11-én pedig a személyszállítást is átvette a MÁV-tól.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés