A MABISZ tagozatvezetője az NFH-állásfoglalásáról

„A Napi Turizmus 2009/55. számában olvastam a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által képviselt, utasbiztosításokkal kapcsolatos álláspontról. Ehhez engedjék meg, hogy elmondjam véleményemet” – kérte a Napi Turizmust dr. Horváth Péter, a QBE utasbiztosítási értékesítési igazgatója és a Magyar Biztosítók Szövetségének tagozatvezetője.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Való igaz, hogy ma a magyar jogszabályok szerint kötelező biztosítást csak törvény írhat elő, azaz pillanatnyilag csak a gépjármű kötelező biztosítás ilyen, mint azt a módozat neve is elárulja.

Természetesen az utasbiztosítás illetve az utazáshoz kapcsolódó stornóbiztosítás nem elhanyagolható módon védi a fogyasztót illetve a fogyasztó pénztárcáját akkor, ha a biztosítási esemény bekövetkezne. Ennek fontosságát mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy a 281/2008-as kormányrendelet 4.§-a is említést tesz az irodákban értékesített biztosításokról. Sajnos az elmúlt években sem az utasbiztosítások megkötésére felhívó kampányok, sem a külföldi balesetekről szóló sajtóhírek nem igazán mozgatták meg a magyar lakosságot és a kutazók mindössze egy töredéke köt számi tásaink szerint utasbiztosítást szemben pl. egy Angliához, ahol kiutazók 92-93 %-a biztosítja magát utazásai során.

Az eredeti témához visszatérve a mai utazási irodai gyakorlat szerint az utazásszervező a következő módokon jár el

- fakultatív módon ajánlja a stornó illetve a BBP biztosításokat, fölhívva az utas figyelmét ennek fontosságára - az ügynökére hagyja a biztosítás (-ok ) megkötésének lehetőségét

- a csomagárhoz lehetőségként, de kizárólag lehetőségként tűnteti föl az útlemondás illetve bbp biztosítás díját, melyet az utas kérésére természetesen kivesz a díjból, ha az nem kívánja megkötni azt

- az utas javára megköti a saját árrése terhére ajándékként adja az utasbiztosítást a csomag részeként .

Helyesnek tatom azt a megoldást is, ha egy utazási iroda csak akkor köt utazási szerződést az utassal, ha az bemutatja, hogy rendelkezik megfelelő és az utazás kockázatához igazodó utasbiztosítással ( esetleg a bankkártyájához vagy egyéb megoldás keretében ), mert a probléma bekövetkeztekor így nem kerülhet önhibáján kívül abba a kellemetlen helyzetbe, hogy - hangsúlyozom nem lenne feladata - helyi kísérőjére hárul a tolmácsolás és az intézkedés feladata, mellyel esetlegesen a csoport többi tagjának programjait is ellehetetleníti.

Az utazásszervező felelőssége kizárólagosan a szerződésben foglalt kötelezettségeinek teljesítésére vonatkozik, azaz az utas betegsége, poggyász problémája, útlevél elvesztése vagy esetlegesen bekövetkező halála esetére segítségnyújtási avagy pénzbeli segítség nyújtására nem kötelezett.

Biztosítósként gyakorta találkozom olyan esetekkel, ahol az ügyfél nyelvtudás és készpénz nélkül kerül vészhelyzetbe, ahol egy esetleges biztosítás nélküli pozícióban nem lehet tudni, hogy mit is tudna kezdeni fényévnyire az ország határaitól. Az OEP illetve a Külügyminisztérium honlapja is tartalmazza a biztosítás megkötésének fontosságát szolgáló felhívásokat.”

Tisztelettel:

Dr Horváth Péter

Utasbiztosítási értékesítési igazgató (QBE Insurance ( Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe) és a Magyar Biztosítók  Szövetségének tagozatvezetője


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.