Együttműködéssel a válság ellen

Összetartást és türelmet kér a szakmától ezekben a nehéz időkben Ali Hamrouni, a Best Reisen tulajdonosa, aki úgy véli, a válság miatt szükséges a tour-operátorok szorosabb együttműködése.

Az utóbbi pár év során a magyar charteres piacon az utasszám 300 ezerről 120-130 ezerre zuhant. Meg lehet-e állítani ezt a folyamatot?

Ebben a nehéz helyzetben próbáljuk megnyugtatni a viszonteladó irodákat: senkinek nem könnyű, csak egymás megértése és az összefogás segíthet átvészelni a válságot. Erre konkrét példák is vannak: csökkentek idén nyáron a kapacitások, az esztelen versengés helyett több esetben egymástól vásárolnak helyeket az utazásszervezők. Idén például a Kartago Tours indít chartert Sharm-el-Sheikh-re, mi tőlük veszünk helyeket, Törökország esetében pedig ők ülnek rá a mi charterünkre. Együttműködünk a Green Travellel is, az ő Debrecenből induló antalyai járatukon vannak helyeink, míg ők Hurghadára viszik az utasaikat a mi charterünkön. A Neckermann-nal a rodoszi, mallorcai, tenerifei és bulgáriai chartereken kooperálunk. Krétát az IBUSZ charterjáratán bérelt helyekkel kínáljuk utasainknak. Ilyen gazdasági környezetben nem érdemes kockáztatni: összességében 10-15%-kal csökkentettük nyári charteres kapacitásainkat, pedig tavaly közel 10%-kal növelni tudtuk forgalmunkat 2011-hez képest. Sok volt a bizonytalanság a charterpiacon nemcsak télen, hanem tavasszal is. Kétségtelen, hogy jobb lenne a helyzet, ha az irodák már korábban meg tudtak volna egyezni, össze tudtak volna fogni.

Mit gondol az új charterpiaci szereplőről, a szlovák Sam Air-ről?

Nem ismerem őket, de a szakma érdeke az, hogy minél több szolgáltató legyen a piacon.

Ártanak-e a charteres piacnak a fapadosok?

Szükség és igény van rájuk. A fapadosok olyan új terméket hoztak a piacra, mint amilyen az all inclusive szolgáltatás volt jó pár évvel ezelőtt. Akkoriban sokan mondták, hogy ez a koncepció nem életképes, ma már bezzeg… Az is tény ugyanakkor, hogy vannak az utazási szakmát partnernek tekintő, együttműködő fapadosok, mint a Wizz Air, és vannak, amelyek egyszerűen elveszik tőlünk az utasokat. Ösztönözni kell az utasokat, hogy mégis szervezett formában utazzanak, és utazási irodáktól vegyenek szolgáltatásokat. Ilyen eszköz lehet, hogy garantált, specifikus szolgáltatásokat, a cégre jellemző egyedi termékeket kínálunk, mint pl. a Dino Club, amely immár 7 ország 10 szállodájában várja a magyar családokat. Ilyen termékekkel a charterezés mellett lehet a fapados légitársaságokkal is együtt dolgozni anélkül, hogy egymás érdekeit sértenénk. A beutazó forgalom szempontjából fontosak a fapadosok, de nekünk tour-operátoroknak nagyon hiányzik a Malév. Mi évekig csak velük dolgoztunk. És ami nekünk, szervezőknek nem jó, az a hálózatnak sem az.

Hogyan indul az idei nyári szezon?

Tavaly jobban indult, idén érezhető a kereslet visszaesése. 3-4 éve nem erőltetjük a first minute típusú akciókat, nem akarunk agresszív árakkal kijönni a piacra, felkészülünk inkább garanciális szállodákkal. Célunk, hogy a főszezonban elfogadható árakkal legyünk kinn a piacon. Ha nincs elég kereslet, akkor a mennyiséget csökkentjük. Alkalmazkodunk a kereslet / kínálat alakulásához, kisebb kockázatot vállalunk. Partnereinktől megértést kérünk ehhez a stratégiához, hiszen célunk a hosszú távú, biztonságos működés, már lassan húsz éve folyamatosan.

Milyen termékeket keresnek az utasok?

A magyar piac jellemzően árérzékeny, ami a gazdasági válságban még tovább erősödő tendencia lett. Ugyanakkor a családok keresik a klubszállodákat, az all inclusive ellátást, a magyar animátorokat minden desztinációban. Különösen a jó ár/ érték arányt kínáló 3-4 csillagosok iránt erős a kereslet, persze továbbra is van egy réteg, amely a luxusra is vevő és hajlandó is azt megfizetni. Általános tendencia az is, hogy a magyar utasok később foglalják le utazásaikat, mint a nagy küldő országok polgárai. Erre megoldást jelenthet, hogy anyagi forrásaink teljes koncentrálásával, minél több garanciális szállodai kapacitást igyekszünk előre lekötni. Ez megterhelő feladat a téli, szezonon kívüli időszakban, de így tudjuk biztosítani, hogy egyrészt a magyar utasok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a szállodák telítődése miatt, másrészt pedig ki tudjuk szolgálni a viszonteladó partnereket. E tekintetben a fix, garantált lekötés nemcsak biztonságot, de a foglalások gyors visszaigazolását is jelenti. Egyiptomban, Törökországban, Tunéziában, Mallorcán, Horvátországban, Görögországban és Bulgáriában is jelentős garanciális lekötéseink vannak, amelyekre a Dino Clubok is épülnek.

Milyen tényezők erősíthetnék az utazási kedvet?

A gazdaság, ezáltal a fogyasztás növekedése, a forint erősödése, a több munkalehetőség. A válságból történő kilábalás fokozatosan fogja növelni az utazás iránti igényt.

Befolyásolja-e az árvíz a nyári foglalásokat?

Valamennyire igen, hiszen az első indulásokat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy viszonylag sok embert érint valamilyen módon a Duna áradása.

Mire számíthatnak az utasok a török és az egyiptomi nyaralóhelyeken?

Nemrég jártam mindkét országban, és mondhatom, a tengerparti üdülőhelyeken az ég világon semmit sem lehet érezni a kairói vagy az isztambuli megmozdulásokból.

Tavaly télen – hosszú idő után először – nem indult egzotikus charter Budapestről. Változhat-e a helyzet az idén?

Reméljük, hogy télen újra lesz egzotikus charter Magyarországról, miután a Travel Service az utazásszervezők összefogására buzdító levéllel kereste meg őket. Ha meglesz az együttműködési szándék az irodák között, akkor – a tervek szerint – visszahozná a magyar piacra a Boeing Next Generation típusú gépét a cseh chartercég.

Olyan híreket lehet hallani, hogy befektetők érdeklődnek a Best Reisen iránt...

Valóban, több megkeresés is érkezett hozzám az utóbbi időben, hosszú távú befektetők gondolkodnak a magyar piacban. Arról nincs szó, hogy a céget eladjam, de ha találunk közülük olyat, aki több dinamikát, exkluzív szolgáltatásokat tud adni a piacnak, akkor lehet szó invesztorok bevonásáról. Kizárólag szakmai, turisztikai befektetőről lehet szó, aki szakmailag pluszt tud adni a meglevő céghez. Pár hónapon belül ki fog derülni…


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.