Ez már egy teljesen másik Fagus

Új üzemeltetői teljesen újrapozícionálva, kibővített szolgáltatási körrel, új célkitűzéssekkel nyitották meg újra a vendégek előtt a soproni szállodát. 

Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be a soproni Hotel Fagus új menedzsmentje és a teljesen megújult szálloda a szakma és a sajtó képviselőinek március 21-én. A szálloda igazgatója, Főnyedi András elmondta, a Creative Hotel Consulting, amelynek a korábbi üzemeltetőhöz semmilyen kapcsolódása nincs, 2012.  november 22-e óta üzemelteti a céget. Az MKB Bank érdekeltségébe tartozó Exter-Immo Zrt-vel a Hotel Fagus működtetésére 5 éves szerződést kötöttek.

A hotelt nehéz örökséggel vették át: az előző menedzsment idején a szálloda meglehetősen zárkózottan működött, kevés figyelmet kapott a vezetők részéről, hogy a hotel Sopronban, vagy távolabb jó partnerkapcsolatokat alakítson ki, tartson fent. A szükséges fejlesztéseket nem végezték el a szállodán, és a személyzet képzésében is jócskán voltak hiányosságok. Habár a szálloda kezdetben jó minőségű, magas ár/érték arányú házként működött, neve az utóbbi évekre igencsak megkopott.

A Hotel Fagus teljes újrapozícionálása a legfőbb cél, tért át az igazgató arra, hogy milyen törekvésekkel, célokkal vágnak bele a munkába. Ezentúl a nyitottságra törekszik a szálloda, amely megpróbálja minél inkább becsalogatni a soproniakat is, akiknek gyerek- és családos programokat is szerveznek. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a sport és szabadidős szolgáltatásokra. Termékfejlesztések, szolgáltatásbővítés révén bekapcsolódnak az egészségturizmusba is és továbbra is kihasználják a szálloda rendezvénykapacitásait. 

A soproni és környékbeli vállalkozókkal, programgazdákkal jól működő, stratégiai partnerkapcsolatok kialakítására törekszenek. Előnyben részesítik a helyi termelők portékáit. A szálloda a turizmus képzésben résztvevőknek gyakorlati oktatási helyszíneként is funkcionál a jövőben. A Sopron a legbarátságosabb város kezdeményezésben a város három szállodája, a Hotel Fagus, a Hotel Lövér és Hotel Sopron fogott össze, hogy közösen építsék Sopron imázsát.

Várhatóan a nyáron Hotelstars minősítésre is pályázni fognak. Korábban azért nem, mivel a szállodában rengeteg a felújítanivaló, a munkálatok elvégzésére közel 120 millió forintot költenek, hangzott el.

Galyasi Edina, Medical Wellness menedzser az Active Life & Balance széles palettáját mutatta be a hallgatóságnak. A szálloda vendégei számos sport, aktív- és rekreációs mozgásforma közül választhatnak. A férfia és nők számára más-más stresszkezelő programokat dolgoztak ki, életmód, lelki egyensúly programok is várják a megfáradt vendégeket. A medical és wellness szolgáltatások széles skálája is megtalálható a szállodában. A csomagokban az orvosi konzultáció is szerepel. A soproniaknak kedvezménykártyát hoztak létre, hogy ők is kihasználhassák a Medical és Wellness részleg előnyeit. Új, korszerű és csak természetes anyagokkal dolgozik a szálloda.

A Hotel Fagus a barátságosság mintaszállodája lesz, erről már Csobota-Kis Árpád, a hotel értékesítési és rendezvényigazgatója beszélt, aki a barátságos szálloda mozgalmat is elindította Magyarországon. Nagyon fontos a kedves személyzet, egy több mint 12 ezer fő megkérdezésével készült felmérés szerint 86% kívánta azt, hogy barátságos legyen a személyzet a szállodában. Majd kitért arra is, hogy mindez hogyan érhető el. 

Az este során elhangzott, a szállodában jelenleg főként hazai vendégek a jellemzők, akik az összes vendég 95 százalékát adják. Remélhetőleg a jövőben a külföldi vendégek száma nőni fog, az üzemeltetők szeretnék elérni, hogy arányuk elérje a 15%-ot. Számítanak az esküvőturistákra is, hiszen a hotel a dunántúl egyik legnagyobb (650 fős) rendezvénykapacitásával rendelkezik. Ehhez Pozsonyban kampányt is indítottak. Kutyabarát lett a szálloda, a tapasztalatok szerint a német ajkú vendégek szívesen hozzák magukkal négylábú kedvenceiket is a nyaralásra. A Fagus teljesen megújult weboldala, a www.fagushotelsopron.hu a mai napon indult el.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.