hirdetés
hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.
hirdetés

GYSEV: jelentősen nőtt tavaly az utasszám

Közel nyolc százalékkal több utast szállított tavaly a GYSEV, mint egy évvel korábban - közölte szerdán Rázó László, a cég szóvivője.

hirdetés

A 3 millió 395 ezres szám - a közlemény szerint - csaknem negyedmilliós, azaz 7,8 százalékos utasszám-emelkedést mutat. Tavaly márciustól folyamatosan emelkedett az utasok száma: az előző év azonos időszakához képest augusztusra már csaknem 6, októberre pedig 7,5 százalékkal utaztak többen a GYSEV járatain.

Az összesített adatok szerint év végére 245 ezerrel volt több utasa a vasúttársaságnak, mint 2010-ben annak ellenére, hogy az adatsorban nem szerepelnek a tavaly decemberben átvett, összesen 214 kilométernyi vonal mutatói.

Legnagyobb mértékben, 16 százalékkal a teljes árú menetjeggyel utazók száma emelkedett. Egy-egy utas átlagosan 44 kilométert utazott a GYSEV-vel, akárcsak 2010-ben. Ez a cég szerint azt mutatja, hogy a növekményt a naponta munkába járók adják.

A GYSEV elnök-vezérigazgatója szerint az emelkedő üzemanyag árak mellett a vasúti szolgáltatások folyamatos javítása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen arányban növekedjen a vasutat választó utasok száma a GYSEV vonalain.

„A tavalyi évtől intercity járatainkon és több város vasútállomásán is ingyenes wifi-hozzáférést biztosít a GYSEV” – idézi a közlemény Dávid Ilonát.

„Szombathely és Szentgotthárd között a korábbi 60 helyett már 120 kilométeres sebességgel szállítjuk az utasokat. Igyekeztünk a menetrendek összehangolásával és indokolt esetben új vonatok indításával, ingyenes parkolóhelyekkel, ill. kerékpártárolókkal kiszolgálni az utazóközönséget. Remélem, hogy 2012-ben is folytatódik a tendencia, és mind többen választják az egyéni helyett a közösségi közlekedést” – idézi a közlemény Dávid Ilonát,
a cég elnök-vezérigazgatóját.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés