Ha nem sietünk, lemaradunk a legjobb családbarát szállodákról a nyárra

Bár már egyre többen próbálják időben elkezdeni a családi vakáció megszervezését, a magyarok zöme még mindig utoljára hagyja az igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelő szállás lefoglalását – derül ki az online utazási ügynökség, az Invia legfrissebb felméréséből. A többtagú, gyerekekkel utazó csoportoknak viszont érdemes lenne ezzel kezdeni, mert a családi szobák kelnek el a leggyorsabban a nyári szezon kezdetén.

A pénztárcánk vastagsága mellett a családi vakáció megszervezésekor számos más szempontot is figyelembe kell venni. A legfőbb, hogy olyan szállást találjunk, ahol a gyerekek elhelyezése, foglalkoztatása is tökéletesen megoldott. Első körben alaposan fel kell mérni, hogy a szobák milyen elrendezésűek. Ennek alapján előre tervezhető a kicsik és nagyok elhelyezése, hogy a felügyeletük mindig megoldott legyen. Ha pici gyermek is van a családban, akkor olyan hotelt érdemes választani, ahol kiságyat is betesznek a szobába.

A gyerekek miatt a szállodákban igénybe vehető programok döntő fontosságúak, hogy a szülőknek is kikapcsolódást jelentsen a nyaralás. Ma már számtalan lehetőség közül lehet válogatni a külföldi szálláshelyeken. Üzemelnek játszóházak, játszószobák ingyenes gyermekfelügyelettel, illetve a legtöbb helyen foglalkoztatnak többnyelvű animátorokat is, akinek köszönhetően a felnőttek is tölthetnek egy kis időt kettesben. Miután a tengerparti pancsolás még nem minden gyermeknek ajánlott, ezért jó, ha van a kiválasztott szállodában gyerekmedence is, ahol mindenféle veszély nélkül játszhatnak, fürödhetnek a legkisebbek. A szállodai ajánlatok szűrése közben erre szintén érdemes odafigyelni. Akárcsak a menükínálatra.

Az étkezés sarkalatos pont a gyerekes szülők számára a hotel lefoglalásakor. A válogatós lurkók miatt érdemes az all inclusive ellátást választani, hogy garantáltan legyen olyan fogás, amit ők is szívesen fogyasztanak. Mindezek mellett külön pozitívum, ha a helyszínen bili, fürdető kád, illetve egyéb más, az anyukák és apukák életét megkönnyítő kiegészítők is elérhetőek a szálláson. Ezeknek köszönhetően kevesebb csomaggal kell utazniuk és ugyanúgy elláthatják a csemetéiket, mint normál körülmények között odahaza.

A biztonságos vakáció érdekében az utazás előtt ugyanakkor fontos az is, hogy komplex utasbiztosítást kössön a család. Ennek tartalmaznia kell az útlemondási, a betegség, a baleset és a poggyászbiztosítást is. Annak érdekében, hogy a váratlan események semmiképpen se borítsák fel a családi költségvetést, és döntsék romba a vakációt, érdemes a szükséges biztosításokkal rendelkezni. Ugyanakkor, ha ki szeretnénk próbálni valamilyen sportot (búvárkodást, ejtőernyőzést, vízisízést stb.) a nyaralás alatt, akkor nem árt emiatt kiegészítő sportbiztosítást is igényelni.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.