hirdetés
hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.
hirdetés

Ingyenes lesz a parkolás Zalakaroson

Március elejével megszűnik a fizetős parkolás Zalakaroson, ahol a kieső bevételt turisztikai marketingre költött összegnek könyvelik el.

hirdetés

Józsa Zsanett, a fürdőváros jegyzője az MTI-nek elmondta: egyelőre az elvi döntés született meg az ingyenessé tételről, a végső rendeletet várhatóan február 29-én alkotja meg a város képviselő-testülete. A település teljes területén jelenleg 547 parkolóhelyen kell díjat fizetni, de márciustól valamennyi esetében ingyenes lesz a várakozás.

A jegyző hozzátette: nem előzmények nélküli az elhatározás, ugyanis a tavaly téli szezon óta november 1-je és március 1-je között - vagyis ez jelenleg is érvényes - nem kell díjat fizetni a parkolásért a város egész területén.

A fizetőparkolás végleges eltörléséről készülő döntést megelőzően úgy számoltak: évente tisztán 5-6 millió forint folyt be bevételként a parkolásból. Ezt a pénzt azonban nem számítják elmaradt bevételnek, úgy kalkulálnak, hogy ez a település turisztikai marketingjére fordított összeg.
Józsa Zsanett elmondta még, a zalakarosi ingyenes parkolás nem jelenti azt, hogy bárhol meg lehet majd állni. A fizetőparkolós rendszer eddig forgalomszervezési szerepet is betöltött, de a rendőrség és a közterület-felügyelet ugyanúgy figyel a várakozási szabályok betartására.

(forrás: MTI )

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés