Jól járnak-e a SZÉP-kártyával az idegenvezetők?

Igen - véli Szatmáry Kristóf államtitkár és dr. Nemes Andrea minisztériumi főosztályvezető.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Kilencedik alkalommal került megrendezésre az Idegenvezetők Világnapja, mely idén először duzzadt háromnapos rendezvénysorozattá - nyitotta meg az első napon rendezett konferenciát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében, „Mit hoz az újév hazánk turizmusának” címmel Szatmáryné Jahl Angéla, a BKIK Idegenforgalom Osztály elnöke.

A címbeli kérdésre elsőként a konferenciát megnyitó Szatmáry Kristóf, gazdaság szabályozásért felelős államtitkár, a rendezvénynek helyt adó BKIK elnöke adta meg az igenlő választ. Kifejtette: Magyarország 2012-es turizmusának egyik legfontosabb változása a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) piacra dobása.  A magyárazat előadásokkal később Nemes Andreától, a Nemzetgazdasági Minsiztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetőjétől érkezett. A több zsebből táplálkozó SZÉP-kártyával a zsebükben belföldi turistáink egyéb szabadidő szolgáltatás címén idegenvezetésre is felhasználhatják a rendelkezésre álló keretet. Az idegenvezetésért járó pénzükhöz az idegenvezetők pedig úgy jutnak, hogy leszerződnek a kártyát kibocsátó három bank egyikével. Habár a banki háttér esetében van még hova fejlődni tudtuk meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének képviseletében hozzászóló Kovács Istvántól. Kovács ismertette: a különböző bankok termináljai nem kompatibilisek egymással, valamint a szolgáltatók számára történő kifizetések is késedelmesek. A hiba kijavításán dolgozik az apparátus - nyugtatott Nemes Andrea. Áprilisra megoldódik a műszaki hiba - tette hozzá. Szintén jelezte a minisztérium a késedelmes kifizetéseket a bankok számára.

Egyik megkérdezettünk lemondóan úgy nyilatkozott: az idegenvezetés az, amire talán a legkevésbé fognak a belföldi turisták költeni. Ezt más vonalról ugyan, de alátámaszthatja a konferencia során szintén előadást tartó Horváth Gergely (vezérigazgató, Magyar Turizmus Zrt.) által említett tény, hogy a magyarok másfélszer annyit költenek külföldön, mint itthon. Van hova fejlődni - állapította meg Horváth. Hozzátette: az MT Zrt. idei kiemelt feladata, hogy a belföldi turizmus presztízsét tovább növeljék.

Ismeretes, hogy a kártya révén évente 450 ezer forintig költhetünk a munkaadó által a kártyához járó számlára átutalt keretből. Az Üdülési Csekket váltó, utalványként működő SZÉP-kártya pénze három „zsebből”, alszámlából táplálkozik. 225 ezret szállásra, 75 ezret rekreációra, 150 ezret pedig havi 12 500 forintos bontásban melegételre költhet az ember. Az összegek alszámlákra kerülnek. Átfedések vannak; mindhárom alszámláról fizethető szállás, azaz gyakorlatilag az egész összeg elkölthető szálláshely-szolgáltatásra.

Egy feketét?

Nemes nemes egyszerűséggel, általánosságokban számolva be a szakmai szereplők által alaposan bírált turizmus törvényről elmondta: a még mindig egyeztetés alatt lévő törvény a jogosulatlan idegenvezetés problematikáját is érinti. Tervezik, hogy nagyobb bírsággal sújtanák a rajtakapott feketézőket. Ezt már évek óta várja az idegenvezetői szakma - erősítette meg Bálint Zoltán, a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke. A MISZ szertné továbbá, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) mellett, hasonlóan néhány más uniós tagállamhoz, a rendőrség is vegy ki a részét az ellenőrzésből, illetve hatóságként legyen joga bírságolni. Javasolták: a bírság érje el a 4000 eurót, mely nem egyedülálló gyakorlat az EU területén. A szolgáltatások szabad áramlását szabályozó uniós direktíva tagállami hatáskörbe utalja, hogy az adott ország milyen mértékben védi idegenvezetői érdekeit. Elsősorban a jelentős épített értékekkel rendelkező országok szigorúbbak a szabályozás terén. Ezt nem egy magyar idegenvezető ismerte meg testközelből olyan kiutaztatók révén, melyek ugyan szabályosnak tűnő módon csoportkísérőként küldik kiútra a kollégát, de helyi, a hazainál jóval nagyobb tarifákkal dolgozó, idegenvezetőre már nem költenek, így elvárják  a kísérőként kiküldött munkatárstól az idegenvezetői feladatokat. Erről pedig, hogy nem úgy volt, hanem úgy esetenként a helyi rendőrőrsön magyarázkodhat az idegenvezető.

Szükség van-e idegenvezetőkre?

Egyebek mellett a fenti problémáról is szólt határozott hangvételű előadásában Kundi Viktória, a Kodolányi János Főiskola Turizmus tanszékének tanára, aki maga is 10 évig gyakorolta az idegenvezetői szakmát. Több, a szakmát érintő negatív változás közt említette az idegenvezetői munka megítélését, mely hátrányára változott még a szakmai szereplők, utazási irodák és szállodák között is. Előbbiek szerinte egyre kevésbé becsülik meg anyagilag az idegenvezetőket a kiélesedett piaci versenyben, melyben igyekeznek minden forinton spórolni. Emiatt azonban a szakma egyre kevésbé vonzó a fiatalabbak közt - jelentette ki a konferencia zömében idősebbekből álló hallgatósága előtt. Az idősebb, tapasztaltabb generációt azonban a megélhetési kényszer hajszolja bele a csökkenő napidíjakkal járó kompromisszumokba - véli Kundi. Ugyanez az oka annak, hogy egyre több - elsősorban egyes kiutaztatóknál - az engedéllyel sokszor nem is rendelkező főiskolások alkalmazása. Napjaink híradástechnikai forradalmában felmerül az is: szükség van-e egyáltalán idegenvezetőkre? Lehet egy telefon, vagy egy GPS bármilyen okos, és olcsóbb az emberi erőforráshoz képest, ha valami történik a turistával, ha váratlan dolgokat kell elintézni, jól jön az ember. A turizmus átalakult szerkezetében egyre növekszik az egyéni utasok száma és velük együtt a további konkurenciát jelentő hop on-hop off városnéző buszok megjelenése, valamint az ingyenes/borravalóért városnézést szervező cégek.

Nehézségek ide vagy oda, a turizmusunk 2012-ben növekedni fog - tájékoztatott Horváth Gergely. Összesen 1,8%-os növekedésre számít az MT Zrt idén az érkezések terén, melyből 3,6% a külföldé. A külföldiek zöme - tavaly ez 85% volt - továbbra is Európából érkezik. Budapest továbbra is a kör közepén áll.



Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.