Kedves Utazási Honlap, hol az ÁSZF?!

Az utazási szolgáltatásokat kínáló magyar honlapokon nem találtak kirívó szabálytalanságot a fogyasztóvédők az Európai Unió összehangolt vizsgálata során - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője.

Az Európai Bizottság ellenőrzési akciójában 27 tagország, Norvégia és Izland nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságai az elmúlt évben 552 utazási honlapot ellenőriztek, 382 esetében találtak az európai fogyasztóvédelmi jogszabályokkal ellentétes tartalmakat. A kifogásolt honlapok 62 százalékán javították a hibákat, a fennmaradó 38 százalék további szankciókra számíthat - írja honlapján az NFH.

Fülöp Zsuzsanna az MTI megkeresésére közölte: az európai ellenőrzés keretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nyolc honlapot vizsgált, köztük szállásfoglaló portálokat, utazási irodákét és hotelláncokét, főleg olyan oldalak ellenőrzésére koncentráltak, amelyek népszerűek a magyar fogyasztók körében, és amelyeket leginkább használnak.

A nyolc vizsgált honlapból három esetében állapított meg a hatóság hiányosságot, kettőnél az általános szerződési feltételek (ÁSZF) nem voltak tárolható módon lementhetők, egy honlapon pedig nem szerepelt a fogyasztói panaszkezelés módja, illetve az ÁSZF nem volt elérhető a vásárlás előtt - tájékoztatott a szóvivő.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság levélben szólította fel a három kifogásolt honlap üzemeltetőjét arra, hogy szüntesse meg a hiányosságokat, és miután ennek valamennyien eleget tettek, így nem történt további intézkedés - közölte a szóvivő.

Az NFH honlapján közzétett tájékoztatás szerint az uniós vizsgálaton probléma volt, hogy a honlapon a kereskedő neve, e-mail címe nem volt feltüntetve, pedig ezt kötelező megadni. Hiányoztak a panasztételre vonatkozó egyértelmű utasítások, illetve a választható szolgáltatások ára, például a poggyászdíjat, a biztosítási díjat, az elsőbbségi beszállást nem választható elemként tüntették fel. Hiányosság volt az is, hogy a szolgáltatás teljes ára nem szerepelt központi helyen, amikor az internetes foglalás fő elemeit először lehet áttekinteni.

Az Eurostat e-vásárlási felmérése szerint az internet-hozzáféréssel rendelkező európai fogyasztók 32 százaléka foglalt online repülőjegyet vagy szállodai szobát 2012-ben.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.