Letisztul, koncentrálódik az európai légi piac

A fapadosok mellett három nagy légitársasági csoport maradhat fenn Európában - állítják a Financial Times által megkérdezett szakértők.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

 A "fapados" cégek mellett legfeljebb három nagy hagyományos légitársasági csoport marad fenn Európában - jósolták a Financial Times által kedden idézett iparági elemzők.

A londoni gazdasági napilap elemzése szerint a legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaságok prosperálnak a gazdasági hanyatlás idején, de a térség nemzeti légitársaságainak helyzete sokkal nehezebb.

Az EU szuverén adósságválsága közepette ugyanis az utazók - még az üzletemberek is - azzal igyekeznek takarékoskodni, hogy az unión belüli repülésekre a fapadosokat használják a nemzeti légitársaságok helyett. Ennek következményei az iparági eredményekben mutatkoznak.

A Ryanair, a forgalom alapján legnagyobb európai olcsójegyes légitársaság éppen a múlt héten emelte 2011-2012-re szóló eredmény-előrejelzését 440 millió euróról 480 millió euróra, miközben a Lufthansa - a bevételek alapján legnagyobb európai nemzeti légitársaság - már szeptemberben profitfigyelmeztetést adott ki, az Air France-KLM, a második legnagyobb európai nemzeti légitársasági csoport pedig novemberben azt jelezte, hogy 2011-re működési szintű veszteséget vár - áll a Financial Times keddi elemzésében.

Ráadásul az olcsójegyes légitársaságok jó helyzetben vannak ahhoz, hogy kihasználják egyes állami támogatású európai légitársaságok összeomlását. A Financial Times ezzel kapcsolatban felidézi, hogy a Ryanair "alig néhány órával" a Malév leállása után bejelentette budapesti bázisának létrehozását.

Az ír légitársaság azért tudott "lecsapni", mert a téli időszakra leállította 80 Boeing 737-es repülőgépét. Joe Gill, a legnagyobb ír értékforgalmazó és tanácsadó cég, a Bloxham szakelemzője a Financial Timesnak azt mondta, hogy a 80 leállított repülőgép biztosítja a Ryanairnek azt a "gyorsreagálású alakulatot", amellyel a cég a magyarországihoz hasonló, megnyíló piaci lehetőségeket ki tudja aknázni.

A lap szerint az iparági elemzők további légitársaságok csődjét jósolják Európában, mivel "egyszerűen túl sok a légitársaság". A legtöbb elemzői előrejelzés szerint Európában végül három nagy nemzeti légitársasági csoport marad fenn: a Lufthansa, az Air France-KLM, valamint az International Airlines Group (IAG), a British Airways és a spanyol Iberia tulajdonos holdingcége.

Geoff van Klaveren, a Deutsche Bank iparági elemzője további összeomlásokat és társasági egyesüléseket vár, miután becslése szerint Európa 40 legnagyobb légitársasága közül 21-nek 1 százaléknál kisebb részesedése volt tavaly az európai piacból a rövid távú utakon kínált férőhelyek alapján számolva.

Klaveren a Financial Timesnak kiemelte, hogy az öt legnagyobb amerikai légitársaság - a Southwest Airlines, a Delta, a United-Continental, az American Airlines és a US Airways - az amerikai piac férőhely-kapacitásának 86 százalékát fedte le tavaly.

Ezzel szemben az öt legnagyobb európai légitársasági csoport - a Lufthansa, a Ryanair, az Air France-KLM, az EasyJet és az IAG - az unión belüli kapacitásoknak csak a 45 százalékán osztozott.

A Deutsche Bank elemzőjének előrejelzése szerint a Lufthansa, az Air France-KLM és az IAG "életben marad", mert kifizetődő hosszú távú útvonalhálózatokat működtetnek, azonban az összes európai "másodvonalbeli" hagyományos légitársaság veszélyben van, és "nehéz elképzelni", hogy ezek hosszabb távon miként maradhatnak életképesek - jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója Londonból.


A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.
Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve

Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve 

Többen életüket vesztették a balesetben.
A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait

A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait  

Július végéig nem közlekednek a flydubai Budapest és Dubaj közötti járatai.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.