hirdetés
hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.
hirdetés

Már 7.600 SZÉP Kártya elfogadóhely

Az éve eleji 5 ezerről, alig egy hónap alatt 7.600-ra emelkedett a SZÉP-kártya elfogadóhelyek száma és az év közepére 20 ezer partner-szolgáltatóra számít a nemzetgazdasági tárca - mondta a megújult cafeteria rendszerért felelős miniszteri biztos szerdán Egerben.

hirdetés

Körtvélyessy László az új cafeteria rendszer előnyeit ismertetve a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara fórumán elmondta, már 4.500 munkáltató - jellemzően a legnagyobbak - igényelt SZÉP kártyát több százezer munkavállalónak.

Mintegy 65 ezer, az OTP, az MKB és a K&H bankok által kibocsátott kártya már a munkavállalók kezében van és ugyanennyinek folyik a gyártása. Az ezzel kapcsolatos költségek nem az államot terhelik, hanem a kibocsátó pénzintézeteket - tette hozzá.
Elmondta: az évi 450 ezer forint erejéig feltölthető SZÉP kártya bevezetésével a kormányzat elsősorban a hazai turizmust kívánja élénkíteni: az üdülési csekk 6 százalékos jutalékával szemben a szolgáltatóknak csupán 1,5 százalékot kell fizetniük elfogadás esetén.

Használata is lényegesen egyszerűbb: például a falusi vendéglátóknak nem kell 10-20 ezer forintos csatlakozási díjat fizetniük, illetve a csekkel szemben nem kell vesződni a beváltással sem. A fizetés terminál használata nélkül internet segítségével, vagy telefonon keresztül is megtörténhet. Az átfutási idő pedig a csekkre jellemző 2 hónappal szemben 15 nap, így a szolgáltatók lényegesen hamarabb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Mindettől azt várják, hogy lényegesen tágabb lesz a SZÉP kártyát elfogadók köre, mint az üdülési csekk esetében.

Kifejtette, a keretösszegből 75 ezer forint fordítható rekreációs, egészségmegőrző célokra és 150 ezer forint étkezésre, ami egyenlő havi 12.500 forinttal.

Az Erzsébet-utalványból az államhoz befolyó, várhatóan, mintegy 10 milliárd forintot teljes egészében szociális célokra, szociális üdültetésre és étkeztetésre fordítják - mondta Körvélyessy László.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés