hirdetés
hirdetés
2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.
hirdetés

Nem lesz sóhivatal a Sóvidéki társulás

Programszervező, csomagértékesítő, a helyi idegenforgalom fellendítője, nem pedig sóhivatal lesz a Hargita és Maros megyék által közösen megalakítandó Sóvidéki társulás, tett ígéretet Borboly Csaba és Lokodi Edit, a két megyei önkormányzat vezetője.

hirdetés

A cél, hogy az egymástól tizenegynéhány kilométerre, de más megyében lévő Szováta (Maros) és Parajd (Hargita) fürdőtelepek kínálatát egy csomagban értékesítsék, hisz a látogatók, nyaralók túlnyomó része mindenképpen átutazik szétnézni, fürdeni a szomszédos településre.

Szováta

Szovátán az elmúlt másfél évtizedben jelentős beruházások születtek – az első lépést a Danubius tette meg, amikor megvásárolta Szováta legnagyobb, hatemeletes, fedett gyógykezelő-központtal, orvosi felügyelettel, fürdővel ellátott szállodáját –, de Parajd is számos uniós forráslehetőséget használt ki fejlesztésekre, a sóbánya pedig ma már ismert terápiás központtá nőtte ki magát tüdőbetegek számára.

Borboly Csaba szerint a társulásba a közeli Korondot, Sóváradot is be kell vonni, hogy minél szélesebb szolgáltatásokat nyújthassanak, míg Lokodi Edit úgy véli, az egységes fellépés további beruházásokat vonz majd a térségbe. A két megyevezető megbeszélésén szóba került a marosvásárhelyi reptér fejlesztése, amely jobban kiszolgálhatná a székelyföldieket, és Borboly megígérte, Hargita megye is kész forrásokat biztosítani a fejlesztési költségekhez.

Irházi János
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés