Húzóágazat!? Szavak helyett cselekvést!

Olvasói levelet juttatott el szerkesztőségünkbe Károvits Tamás szakértő, Pro Turizmo díjazott, a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai bizottságának tagja, MVI elnökségi tag, a MATUR budapesti elnökéségnek volt tagja. A levelet az alábbiakban közöljük:

"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága előtt kijelentette: húzóágazat lesz a turizmus. Az elmúlt 22 év folyamán minden vezetőnk ezt mondta. Ezzel szemben lássuk a valóságot:

Kormányváltáskor miniszter úrnak levelet írtam szakmánk elhúzódó problémáiról. Felvetett kérdéseimre sem ő, sem főosztályvezetője érdemi választ nem adott.

Nagyon örülünk, hogy a turizmus törvény - 22 évi várakozás után - végre elkészül, a koncepcióval együtt, bár ezeket nem most kellett kitalálni. Stratégia, marketing rengeteg készült eddig a végrehajtás hiányának felelősségrevonása nélkül. Koncepciót csak a megfelelő elemzések és szakemberekkel való konzultáció után lehetett volna készíteni most is. Ezzel szemben minap a VIII. Országos TDM konferencián elhangzott: "Az új koncepció/tervezet készítése a szakma bevonása nélkül történik." Húsz év alatt nem jutottunk sehová. A vendégszám a fejlesztések ellenére csökkent. A régiós turizmus irányítás nem megoldott, ahogy az országos sem.

Ezen sem lepődhetünk meg hiszen látható, hogy a szakértelem már 22 éve útban van. A fent említett bizottságban egyetlen szakirányú végzettségű ember van az elnököt is beleértve. Szakmai tanácsadóit nem ismerjük, mert nevüket eddig egyetlen döntéshez sem adták. 

Szeretnék emlékeztetni egy 2012. január 3-án megjelent cikkemre, ahol azt írom: „a bizonyított szakértelem ellenére sem vált még a gödöllői regionális egyesület /GKRTE/ az irányítás által regisztrált turisztikai desztináció menedzsment szervezetté.” Azóta sem, bár 1996 óta működik. Ilyen gyors és a hazai vállalkozót támogató jelenlegi bürokráciánk.

Kvázi kamarák, érdekképviseletek, ágazati párbeszéd nem működik, kvázi vezetőkkel, akik sosem konfrontálódnak, nem kifogásolják a valódi jogosultságaik hiányát. Így minden kormánynak megfelelnek. A jelenlegi és az előző kormányban is érdekképviseleti vezető lehetett és lehet egyben kormányhivatalnok is. Ezért nincs kétkamarás országgyűlésünk sem. Eredményeképp a hazai polgár, vállalkozó jogfosztottan végképp magára maradt.

Emlékeztetni szeretnék a 2010-ben még működő MATUR budapesti tagozatának 12 pontjára, amely adóinkból fenntartott irányításunk részéről - a demokráciánkban megszokott módon - válasz nélkül maradt, ahogy az előző kormányok idején is. 

Az eddigieken túl ebből az alábbi négy pontra szeretném felhívni a figyelmet:

  • A turizmust érintő kérdésekben ne döntsenek előzetes szakmai egyeztetés nélkül
  • Turisztikai országmarketingünk az ország valódi identitását, a magyar örökség értékeit és karakterét tükrözze
  • Szülessen meg belátható időn belül hazai vendéglátó stratégia és az ehhez kapcsolódó program.
  • Csökkenjen és tartósan 10% értéken maradjon a turizmus és a vendéglátás áfája!

Aktuális?

Apropó vendéglátás. Az irányításunk által preferált egészségturizmusnak hússzor nagyobb bevételt kell produkálni, hogy elérje a vendéglátás bevételeit. Megfeledkezve a valódi országvonzerőre és a mezőgazdaságra kifejtett kiemelkedő hatásáról is. A megváltó gyarmatosító beruházót - hasonló béreivel - adóinkból támogató gazdaságpolitikánk 22 éve nem oldja meg a vendéglátás irányítását, sratégiáról nem is beszélve. 1995-ben vetettük fel először, hogy jogkövető magatartással ebben az adórendszerben nem tud létezni bevételeiből a hazai kkv.

Az elmúlt 10 évben 1,5 millió vendégéjszakát vesztettünk, szállodai áraink szinte a legutolsók az EU-ban, bevételről, jövedelmezőségünkről nem is beszélve. Tovább nem is folytatom.

>>Ki-ki abban legyen foglalatos, amit az ő ideje hoz magával, t.i. az ifjak fegyverben, vének a tanácsban<< - mondta annak idején Szent István királyunk. Kijelentése ma is érvényes."

Károvits Tamás,

szakértő 


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.