Itt a lista a világ leglátogatottabb úti céljairól

A MasterCard listát készített a világ legkedveltebb úti céljairól, mely szerint 2013-ban várhatóan Bangkok lesz a legkedveltebb város az utazók körében. Mögötte mindössze huszonötezer látogatóval lemaradva második a tavalyi listát vezető brit főváros, London. Ezt követően sorrendben Párizs, Szingapúr és New York következik.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A felmérés szerint Budapest 2012-ben 2,3 millió látogatót fogadott, akik összesen 1,3 milliárd dollárt hagytak a hazai üzletekben, éttermekben és szállásadóknál. A magyar főváros ezzel az eredménnyel a 18. helyet foglalja el Európa leglátogatottabb városai rangsorában, ennél Közép-Európában csak Bécs és Prága kapott magasabb pontszámot.

A világ többi kontinensével összevetve is jól szerepelt Budapest: 132-ből a 46. helyezést érte el.

Az idei év egyik kiemelkedő trendje az ázsiai-csendes-óceáni régió növekvő népszerűsége: a rangsorolt 132 városból 32 ebben a térségben található. Bangkokot Szingapúr, Kuala Lumpur, Hong Kong, Szöul, Sanghaj és Tokió követi a régiós listán.

„Az ázsiai csendes-óceáni térség kiemelkedő szereplése jól tükrözi a fejlődő országok előretörését, és az erőviszonyok kiegyenlítődését a globális szintéren.” – mondta Ann Cairns, a MasterCard nemzetközi piacokért felelős elnöke. „Mindebben természetesen szerepet játszik az elektronikus fizetés terjedése is, amely egyre több szereplő számára nyitja meg a globális kereskedelemben való részvétel lehetőségét.”

A húsz legkedveltebb úti cél között megtalálhatók a MasterCard „Felbecsülhetetlen Városok” programjának helyszínei, úgymint London, Párizs, Szingapúr, New York és a szintén a programhoz tartozó Los Angeles, mely a 20. helyet foglalja el.

„Bangkok nagy lendületet kapott a tavalyi évhez képest, így szerezte meg az első helyet a listán, amely nem csak Ázsia számára nagy eredmény, de azt is jelzi, hogy a világ déli városai is nagyobb jelentőséget kapnak. A trendnek köszönhetően Afrika nagy része, Ázsia és Dél-Amerika is mindinkább előtérbe kerül” – mondta Dr. Yuwa Hedrick-Wong, a MasterCard gazdasági elemzője és a felmérés készítője.

Áttekintés régiók szerint:

- Az erőviszonyok kiegyenlítődését az ázsiai-csendes-óceáni térség előretörése tükrözi. Bangkok a legtöbb pontszámot elért ázsiai város, emellett a régiót még 32 város képviseli a listán. A légi közlekedésben leggyorsabb fejlődést mutató majd mind a 12 város - Moszkva kivételével - Isztambultól keletre és délre található.

- London idén is első helyezést ért el a beutazó külföldiek számát tekintve Európában, a várost Párizs, Isztambul, Barcelona és Milánó követi. Isztambul növekedési üteme olyan intenzív, hogy 2016-ra várhatóan megelőzi majd Párizst. A légi közlekedésben leggyorsabban fejlődő európai város a világszerte 17. helyen rangsorolt Berlin. 

- Dél-Amerikában a korábbi évekhez képest nem változott az első tíz helyezett, a régió legjobbja továbbra is Mexikóváros. Ám ez korántsem jelent stagnálást, hiszen az első öt város tekintetében jelentős növekedés figyelhető meg. A felmérés szerint Lima népszerűsége emelkedik a leggyorsabban Dél-Amerikában, közvetlenül Sao Paulo előtt. Ha az idei trend folytatódik, Sao Paulo 2017-re megelőzheti Mexikóvárost és Buenos Airest, Lima pedig 2018-ra ugyancsak megelőzheti az argentin fővárost.

- Ha Isztambul Európa emelkedő csillaga, Dubai a török főváros méltó párja a közel-keleti és afrikai régióban, amely hatalmas különbséggel tartja előnyét az idei évben is. A nemzetközi látogatószámban legnagyobb növekedést elérő város Abu Dhabi, amely 2016-ra várhatóan megelőzi Lagost és felzárkózik Johannesburg mellé.

- Észak-Amerikában New York továbbra is őrzi vezető helyét, Los Angeles és Miami előtt. Az összesítésben Toronto a 4. helyet foglalja el, a légi közlekedés tekintetében pedig ez utóbbi a leggyorsabban fejlődő észak-amerikai város.

 

A MasterCard utazási célpontjait vizsgáló kutatása a városokat nemzetközi látogatóik és a látogatók költései szerint rangsorolja, valamint összeállítja a 2013-ra vonatkozó előrejelzést. A kutatás nem a MasterCard kártyatranzakciók adatain alapul.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.