Rendszerváltás zajlik a vendéglátóiparban

Hosszú időn keresztül nem volt megfelelően kezelve a hazai kis- és középvállalkozásokra épülő vendéglátóipar, ezért egy új kormányrendelet, valamint az ősszel a parlament elé kerülő új turizmus törvény a bürokratikus kötöttségek csökkentésével, a cafetéria-rendszer átalakításával és számos más intézkedéssel próbálja helyzetbe hozni a piaci szereplőket – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai sajtótájékoztatóján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A rendelet és a kormányzati szándékok a várakozások szerint mérföldkövet jelentenek a hazai vendéglátóipar helyzetében, amelyet hosszú időn keresztül nem megfelelően kezeltek, ezért visszaesés volt megfigyelhető. Szatmáry Kristóf, belgazdaságért felelős államtitkár szerint kiemelt stratégiai ágazatként tekintenek az évi 800 milliárd forintos forgalmat lebonyolító vendéglátóiparra, amely jelenleg háromszázezer embernek ad munkát, és alapvetőn kis- és közepes vállalkozásokra épül.

Jelenleg úgy néz ki, megállt az ágazat visszaesése, és hamarosan elindulhat a növekedési pályán. Ezt elősegítendő, a kormányrendelet több ponton is változtatásokat vezet be, amelyektől a terület ismételt felemelkedését várják mind a szakmai, mind pedig a politikai vezetők. Így alapvető személetmód-váltást tükröz, hogy a turizmus mellett önálló ágazatként említi a vendéglátást, és az idén az Országgyűlés elé kerülő turizmustörvényben is külön fejezetben, külön ágazatként kezelnék a vendéglátóipart.

A rendelet változtat a cafetéria-rendszeren is. Ismeretes, hogy a kormány márciusban döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról (és júniusban vezették be), az új cafetéria-elemet a munkáltatók évi háromszázezer forintnyi értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással. A cél az olcsóbb, átláthatóbb rendszer megteremtése volt.

Három önálló „zseb”

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, a tervek szerint külön lenne hideg-, illetve melegétel-utalvány, és három önálló „zseb” lenne a Széchenyi Pihenő Kártya rendszerében. A munkavállalók igényelhetnék a cafetériájukat szabadidős tevékenységeken való részvételre, vagy kérhetnék melegétel-utalványok formájában, harmadik önálló rész pedig a szálláshelyek részére lenne elkülönítve. A munkavállaló pedig eldöntheti, hogy melyik „zsebbe”, pontosan mennyit kér.

Vendéglői étkezés – évente egyszer

Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke szerint lényegében most zajlik a vendéglátóipar „rendszerváltása”, számos, a piaci fejlődést, a növekedést gátoló bürokratikus kötöttséget kell lebontani az ágazat fellendülése érdekében. A fő cél, hogy a 800 milliárdos éves forgalmat 1000 milliárd forint fölé növeljék, mely törekvést az is elősegíti, hogy a rendelettel rengeteg költségkímélő intézkedés lép majd életbe, és sokat várnak például attól is, hogy a melegétel-utalványok hidegétel-utalványokat elfogadó helyeken történő beváltását a kormány megszünteti.

Háber Tamás szerint elgondolkodtató adat, hogy a lakosság 28 százaléka évente legfeljebb egyetlen alkalommal megy vendéglőbe; ezt a mutatót mindenképpen növelni kell. Arról nem is szólva, hogy a vendéglátóiparnak komoly, országimázst teremtő hatása van, ezért megpróbálnak minden olyan gyakorlatot felülvizsgálni, amely sértheti az ágazatban dolgozók érdekeit.

Szatmáry Kristóf a Turizmus Online-nak elmondta: az ősszel az Országgyűlés elő kerülő turizmus törvény egyes részei tekintetében előfordul szakmai vita, ilyen például az idegenforgalmi adó kérdése, annak felhasználása. Jelenleg folyik a jogszabály közigazgatási egyeztetése, ezért ebben a körben annyi mondható el, hogy egységes szakmai álláspont kialakítására törekednek.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.