SZÉP kártya: pörgött a forgalom a Dunántúlon

A Dunántúli régióban költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP) augusztusban – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató adataiból. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát.

A Budapestet és Pest megyét is magába foglaló Közép-Magyarországi régióban költötték az összes SZÉP kártyáról kifizetett összeg mintegy egynegyedét. Érdekesség, hogy míg ebben a régióban a szálláshely zsebről történő költések csak 12 százalékát jelentik az összes fizetésnek, addig ugyanez az arány a Balatont is magába foglaló Dunántúlon 68 százalék. Vagyis látható, hogy a nyári szezonban a kiemelt turisztikai régiókban költöttek a legtöbbet a szálláshelyi alszámláról.

A SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató sikerrel zárta a szezont: a kártyákra feltöltött összegek mintegy 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, és a kártyabirtokosok száma is meghaladta az 500 000-et. Az idei nyári szezon volt az első, amikor a SZÉP kártyának főszerep jutott a turisztikai idényben. A nyári hónapokban 84 százalékkal emelkedett a SZÉP kártyás tranzakciók száma.

Az OTP Pénztárszolgáltató mellett a szakmai érdekvédelmi szervezetek is pozitívan értékelték a nyári szezont. 

A hazai fürdőkben az idei nyári forgalom a meleg időjárásnak köszönhetően megfelelően sikerült, kiemelkedő forgalmat a fürdők az elmúlt évek átlagához mérten nem értek el, értékelte a nyári hónapokat Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke. Az ügyvezető elnök a SZÉP kártya fürdőszolgáltatásokkal kapcsolatos felhasználása kapcsán kiemelte: A 2013-as év SZÉP kártya felhasználásának kedvező eredményei csak akkor teljesülhetnek, ha a hazai turizmus olyan fontos szereplői mint az egészségturisztikai szolgáltatók kiemeltebb figyelmet kapnak a SZÉP kártya népszerűsítése során. Ennek érdekében a Fürdőszövetség kezdeményezte a fürdőszolgáltatások alszámlák közötti átjárhatóságának biztosítását.

A legnagyobb falusi turizmus szövetség, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség (FATOSZ) titkára, Szalay Zala Andrea örömét fejezte ki, hogy a lakosság egyre szélesebb köre keresi a vidéki turisztikai lehetőségeket. A falusi turizmus idényjellegű, általában áprilistól szeptemberig tudnak vendégeket fogadni a szállásadók. Az utóbbi időben még ez a rövid időszak is lerövidült Június-Július-Augusztus hónapokra. A vidék szerelmesei hosszú hétvégékre, 3-4 napos ott tartózkodásra választották ezt az üdülési formát, mondta el. 

Ami a jövő évre való felkészülést illeti, minden megkérdezett nagy célokat tűzött maga elé. Szalay-Zala Andrea szerint fontos, hogy minél több partnerük váljon SZÉP kártya elfogadóvá, ezzel is megnyitva az utazás lehetőségét a vidéken pihenni vágyó kártyabirtokosok előtt. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.