A budapesti Kempinski Hotel Corvinus Bécsi utca felőli oldalán nyílik meg szeptemberben Közép-Európa első Nobu étterme. A japán konyhát dél-amerikai elemekkel fűszerező globális csúcsgasztronómiai láncnak ez lesz a 23. egysége. A budapesti étterem tulajdonosa Andy Vajna filmproducer.
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Az étteremnyitást beharangozó sajtótájékoztatón részt vett az étteremlánc névadója, egyben séfje, Nobuyuki Matsuhisa, aki a legfontosabbnak azt tartja, hogy a vendégeit mosolyogni lássa. Elmondta, hogy összeállt az étterem ötvenfős gárdája, és véleménye szerint nem fog gondot jelenteni a legfrissebb tengeri alapanyagok beszerzése.
Rogán Antal, ötödik kerületi polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan turisták, akik csak a Belváros új főutcáját ékesítő étterem miatt utaznak majd Budapestre.
Andy Vajna szerint egyébként az összes hollywwodi sztár imád Nobu éttermeibe járni a finom, egészséges és kreatív konyha miatt. Vajna szerint az étterem nem lesz se drága, se olcsó, minden pénztárca számára kínálnak valamit.
A 260 m2-es alapterületű étterem falát kézi festésű, háromdimenziós hatású selyemtapéta borítja, a bárban pácolt kőrislap könyöklőn merenghetnek el az élet nagy kérdésein a vendégek. A szusibár és az étterem padlóját sötétszürke palával borítják. A bár/lounge 56 ülőhelyes, az étterem 66 személyes lesz, és helyet kap az utóbbiban egy 7 üléses szusibár. A különteremben akár 16 személy is elfér.
A Nobu-birodalom története
Nobuyuki Matsuhisa – ismertebb nevén „Nobu” – a Nobu és Matsuhisa éttermek séf- tulajdonosa Saitamában, Japánban született egy fakereskedő fiaként. Mindössze hét éves volt, amikor apja közlekedési balesetben meghalt. Nobu elköteleződése a szakma iránt akkor kezdődött, amikor az idősebb bátyja először elvitte egy sushi bárba. A középiskola befejezése után Nobu talált egy munkát a tokiói Matsuei sushi étteremben. Huszonnégy éves korában elfogadva az egyik törzsvendége kínálta lehetőséget a perui Limába költözött, hogy éttermet nyisson. Peru hatása Nobura óriási volt, hiszen itt kezdte el bevinni a perui ízeket a saját ételeibe, amely végül meghatározta az egyedi stílusát. Egy Buenos Aires-i rövid kitérő után Nobu lehetőséget kapott egy alaszkai étterem megnyitására. Az étterem azonban nem sokkal a megnyitás után leégett. Pénztelenül, a tönkrement alaszkai üzletet terhelő adóságokkal érkezett Los Angelesbe egy barát tanácsára. Egy sushi bárban kezdett el dolgozni. Kilenc évvel később, 1987-ben megnyitotta saját éttermét Beverly Hills-ben, Matsuhisa néven. A Matsuhisa azonnal sikeres lett és mágnesként vonzotta az ételek szerelmeseit és a sztárvendégeket is. Nobu ekkor barátkozott össze és kezdett hamarosan üzleti kapcsolatba Robert De Niróval. A színész győzte meg a séfet arról, hogy 1994-ben nyissák meg a Nobu nevű éttermet New York-ban Drew Nieporent étteremtulajdonossal. A Matsuhisához hasonlóan, a Nobu is hatalmas siker lett.
Nobu éttermei rengeteg díjat kaptak kezdve a Matsuhiával, amit a világ 10 legjobb étterme közé választott a New York Times (1993). A Nobu megnyerte a legjobb új étterem díjat a James Beard Alapítványtól (1995) és a három csillagot Ruth Reichltől, a New York Times kritikusától (1995). A Nobu Next Door is kapott három csillagot Ruth Reichltől (1998). A Nobu London elnyerte a Michelin-csillagot (1997). A Nobu Fifty Seven három csillagot kapott Frank Brunitől, a New York Times kritikusától (2005). A Nobu Berkeley St. is kiérdemelte a Michelin-csillagot (2005), a Matsuhisa Beverly Hillsszel és a Nobu Las Vegasszal együtt (2007).
Nobunak 25 étterme van a világ 21 különböző városában mind az 5 kontinensen. A legújabb nyitások a Nobu Cape Town, a Nobu Moscow és a Nobu Mexico City 2009-ben. Nobu a Crystal Cruises tanácsadója, és öt szakácskönyv szerzője. (fotó: Greg Gorman, Eiichi Takahashi)
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.