hirdetés

TableFree - Éttermi Napok

A Lucullus BT együttműködő partnere, a TableFree.hu „intelligens asztalfoglalási rendszer” 2012. április 17-24. közt meghirdeti a "TableFree Éttermi Napok" című rendezvénysorozatot, amelynek keretein belül 50 budapesti étterem 50-féle menüjét lehet végigkóstolni. Egy héten keresztül az akcióban részt vevő éttermek háromfogásos menüt készítenek el, amelyért három, vagy ötezer forintot fizetnek a vendégek.

A szervezők gasztrotúrára hívták meg a szakújságírókat április 5-én, csütörtökön, hogy 3 TableFree partner étterem három különböző konyháját mutassák be a média számára. A tematika szerint az első hely az előételeké, a következő a főételeké, a harmadik pedig a desszerteké volt.

Az első étteremben, a L’Enoteca Wine Bar-ban a hazánkban élő Alex van Damme sajtótájékoztatóján elmondta, azt szeretné, ha az Amerikában és Belgiumban már ismert étteremválasztási- és foglalási rendszer nálunk is ismert és használható legyen. Ez az akció példa számos lehetőségre, amely csak a TableFree felhasználók számára érhetők el, mert asztalt csak az ő honlapjukon foglalhatnak.

Az étteremportálon több mint 150 étterem található, a kínálat az egész város területét felöleli, minden árkategóriában és irányzatban ajánl éttermeket. A leírásokban talált ikonok és képek mindent jeleznek, megtudhatják melyek a gyerekbarát éttermek, hol lehet ebéd, vagy vacsora közben élő zenét hallgatni.

Az Éttermi Napok célja, hogy a híresebb éttermek speciális ajánlataikon keresztül mutassák be önmagukat és a konyhájukat, a hét nap alatt a magyar konyha specialitásai mellett a vendégek belekóstolhatnak a mexikói, a kínai, az indiai, az olasz és a japán ízvilágba. Alex van Damme előételre és kiváló borok kóstolására a L’Enoteca Wine Bar-ba hívta a kollégákat, ahol Baji Ferenc tulajdonos mutatta be a toszkán vidék termékeiből készült finomságokat. A főfogást a Marriott Peppers Mediterranean Grilljében fogyaszthatták el.

Alex van Damme
Nézze meg galériánk képeit!

A  desszertet a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkán nemrég megnyílt Szamos Gourmet Házban kínálták, ahol egy üvegfalon keresztül nyomon követhették hogyan is születik a desszert.

Kovács Péter üzletvezető lapunk munkatársának elmondta, hogy vendégkörük vegyes, a hazaiakon kívül francia, német, angol és orosz vendégek is sűrűn betérnek egy-egy Szamos- féle édességre, de több lábon is állnak, ha valaki éhes, kétféle menü közül is választhat, délben a konyha ebédmenüt és bisztrójellegű a'la carte fogásokat kínál.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Mikor lesz újra nyugalom Egyiptomban?

Kiadónk társoldalai

Angol zászloNémet zászlo