Kérészek, kubikolás és lékhorgászat

Szabics Imre, Tiszafüred-örvényesi vállalkozó a Tisza szerelmese, azon kevesek közé tartozik, aki próféta lett a saját hazájában.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Csaknem másfél évtizede az élő Tiszánál családi vállalkozásként hozta létre a Szabics Kikötőt és Szabaidőpartot. Azóta sok mindent tett annak érdekében, hogy minél jobban megismerhessék a turisták az Tisza-tó szépségeit. Teljesen önerőből épített csónak- és yacht kikötőt, kialakította a terület teljes infrastruktúráját és a kikötővel szemben működik az a kapu, ahol hajóátemelő és csatorna köti össze az élő Tiszát a Tisza-tóval. A rendszer segytségével a  Tisza-tavon akkor is lehet csónakázni, ha árvíz vonul le a folyón és a zsiliprendszert lezárják.

Az örvényesi vállalkozó öt esztendeje építette meg - saját befektetéseként- a két kilométer hosszúságú Tisza-virág elnevezésű ártéri sétautat és tanösvényt, amely a Tisza-tó egyik szigetszerű szárazulatán helyezkedik el. Ezt járva az érdeklődő vendégek tíz állomáson keresztül tudhatnak meg érdekességeket a Tiszavirágok, azaz a kérészek életéről. Három pihenőponton pedig a terület élővilágával ismerkedhetnek meg. A sétaút része az a két madármegfigyelő torony is, melyből a Tisza-tó változatos élettere látható. Négy bemutató részen ismerkedhetnek meg a turisták a térséghez szorosan kötődő ősi foglalkozásokkal, a kosár- és gyékényfonással, a halászat és a kubikolás eszközeivel. A sétaút legtávolabbi pontja éri el a sziget belső tavát, ahol csónakázni is lehet.

Szabics Imre a Turizmus Online-nak elmondta, az elmúlt másfél évtized arról szólt, hogy évről évre minden nyereségüket fejlesztésekre fordították. Az idén jó évet zárnak, több ezer hazai- és külföldi vendég fordult meg náluk. December első hétvégéjén Mikulás túrát rendeznek az ökoturisztikai sétaúton. A következő hét végén pedig madáretető túra lesz. A téli hetek végén - az időjárástól függően - jégtúrák is indulnak. Legutóbb 2010. február 6-án volt ilyen náluk, ekkor több mint kétszázötven turista kereste fel a Szabics-kikötőt. A jövő évi programterv is elkészült, melyben lékhorgászat, szabadtéri pecázások, szakmai vezetős csónakkirádulások egyaránt találhatók.

Szabics Imre először 2010-ben vett részt a Nemzetgazdasági-, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Turizmus Zrt. által " Az év legszebb ökoturisztikai létesítménye" cím elnyerésére kiírt pályázatán és harmadik helyezést ért el. Az idén, az immár második pályázaton országos első lett a tanösvény kategóriában az általa működtetett Tiszavirág ártéri sétaút. A tanösvény a közelmúltban kapott turisztikai védjegyet a Jász Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűléstől.

Ökoturizmus felsőfokon

Hazánkban több mint 550 létesítményben folytatnak ökoturisztikai-környezeti nevelő tevékenységet. Ezek közül tíz nemzeti park országszerte 27 látogatóközpontot, 47 bemutatóhelyet és 148 tanösvényt működtet. Az elmúlt évben a nemzeti parkokban csaknem másfél millióan vették igénybe az ökoturisztikai szolgáltatásokat.

A Nemzetgazdasági- és a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt, idei együttes közreműködésével az "Év legszebb ökoturisztikai létesítménye" cím elnyerésére kiírt pályázaton a tanösvény kategória második helyezettje a bernecebaráti (Ipoly Erdő Zrt.), harmadik pedig a a Saághy István Tanösvény (Szombathelyi Erdészeti Zrt.) lett. 
A látogatóközpontok kategóriában az első helyezést a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont ( Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) értel el, második a budapesti Szemlő-hegyi barlang fogadóépülete (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság). A harmadik helyet pedig a Lengyel Annafürdőn található Turisztikai és Természetismereti Központ (Gyulai Erdészeti és Vadászati Zrt.) érte el.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.