Több tízmilliós kárt okoz a turizmusnak a Red Bull Air Race lefújása

Számos jól fizető megrendelés visszamondására számítanak a beutaztatók és a budapesti szállodák, mivel az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a Red Bull Air Race budapesti futamát törölték a versenynaptárból a szervezők.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Aktiv Tours ügyvezető igazgatója, Módli Ilona a Napi Turizmusnak elmondta, három 40-45 fős csoportjuk érkezett volna kimondottan a Red Bull Air Race-re. Az incentive csoportokban érkezők – akik évről-évre csak a verseny kedvéért jönnek Budapestre - a kiemelkedően jól költő vendégek közé tartoznak, és számos turisztikai szolgáltatást igénybe vettek volna itt tartózkodásuk alatt. Két csoportot a Marriottban, kettőt a Mercure City Centerben szállásolt volna el az Aktiv Tours, amelynek ügyvezetője attól tart, hogy német partnerirodájuk vis maior-ra hivatkozva hamarosan lemondja a csoportokat, ami több tízmilliós veszteséget jelent a társaságnak.

Módli Ilona szerint különösen nagy kitolás a beutaztatókkal és a szállodákkal, hogy az utolsó pillanatban hiúsítják meg a hatóságok a verseny megrendezését, amely a szakma számos szereplője számára hatalmas érvágást, az országra nézve pedig presztízsvesztést jelent. Az ügyvezető szerint a turizmus a válság miatt amúgy is nagyon nagy bajban van, a szervezetten hazánkba érkezők száma évről-évre csökken, ezért különösen rossz az időzítés, hogy a sok éve futó eseményt idén váratlanul lemondják. Módli Ilona szerint megoldást jelentett volna, ha a város peremére költöztetik a versenyt. A cég számára sovány vigaszt jelent, hogy az augusztus 20-i tűzijátékra szervezett 5-6 szabadidős csoportjuk várhatóan nem mondja le a megrendelt programot.

Értesüléseink szerint a Tour East Tournak egy csoportja érkezett volna kifejezetten a légiparádéra.

„A szervezők kedden jelentették be, hogy elmarad a légiparádé. Szerda délelőttig egyelőre nem érkeztek lemondások, de úgy érezzük sajnos ez csak idő kérdése” – nyilatkozta a Napi Turizmusnak Juhász Klaudia, a Sofitel Budapest Chain Bridge kommunikációs igazgatója, aki hozzátette, ahogyan az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzárlat idején, ezúttal is tömeges lemondásokra számítanak. A 350 szobás háznak ugyanis számtalan szabaidős vendég foglalását kellett visszautasítani az elmúlt hetekben, a Sofitelt ugyanis az augusztus 19-21. közötti időszakra teljesen megtöltötték üzleti és incentive vendégekkel és csoportokkal. Négy incentive csoport kimondottan csak a Red Bull Air Race-re érkezett volna, és bőséges fogyasztást is rendeltek a szobák mellé. Juhász Klaudia fájlalja, hogy amikor a folyamatos visszaesés után épp’ újra felfelé ívelt volna a vendégforgalom, egy ilyen döntés mér súlyos csapást a szállodákra. A hotel menedzsmentje most azon igyekszik, hogy az incentive foglalásokat, amelyeket várhatóan hamarosan lemondanak, szabaidős vendégek foglalásaival pótolja augusztus 20-ra. A tűzijáték ehhez még elegendő vonzerőt nyújthat, jóllehet az idén szerényebb lesz mint tavaly, mivel a költségvetés az erre szánt összeg felét az árvízben megrongálódott intézmények rendbehozatalára fordítja.

„Sajnos ez a hajó már elment” – fogalmaz lemondóan Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára, és hozzáteszi, az elmúlt hetekben számos fórumon hangsúlyozták, hogy komoly károkat okoz a turizmusban a Red Bull Air Race és a tűzijáték esetleges elmaradása. Az üggyel kapcsolatban dr. Horváth Endrét, a turizmusért is felelős helyettes-államtitkárt is megkeresték. Kovács szerint nehéz számszerűsíteni, hogy a légiparádé elmaradása miatt mekkora kár éri a turisztikai szolgáltatókat, annyi azonban biztos, hogy a Duna-parti és egyéb budapesti szállodák sok vendégéjszakától esnek el, amit az ideérkező vendégek, illetve a versenyen résztvevő csapatok és kísérőik mondanak vissza. A Red Bull Air Race közvetítése során a világörökségi Duna-part legszebb részeit láthatták a nézők világszerte, ami komoly marketinget jelentett a fővárosnak. „Budapest most megint szegényebb lett egy nemzetközi vonzerejű eseménnyel. A Red Bull Air Race több százezer nézőt vonzott a helyszínre, hasonló volumenű még a Forma-1 és a Sziget Fesztivál. Azonban már a szintén jelentős Budapesti Tavaszi Fesztivál sem mozgósít ennyi külföldi vendéget. Pedig a főváros turizmusának nagy szüksége lenne ilyen eseményekre. Szövetségünk ezért sajnálja, hogy elmarad a légiparádé” – tette hozzá a szervezet titkára.

Ön hogyan vélekedik a kérdésről? A www.turizmusonline.hu-n elmondhatja véleményét a fórum rovatban, illetve szavazhat, mi a véleménye arról, hogy elmarad a budapesti Red Bull Air Race futam.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.