Továbbfejlesztik a bogácsi gyógyfürdőt

A fürdő bővítésének köszönhetően jelentősen nőtt a vendégforgalom a termálvizéről híres Bükkaljai településen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Bogács gazdasági életében fő motor a turizmus, mondta el a Turizmus Online-nak Csendesné Farkas Edit polgármester. Tavaly az előzetes adatok szerint 79 ezer 832 vendégéjszakát töltöttek itt a hazai és a külföldi turisták, az idegenforgalmi adóból pedig 17 millió 216 ezer forint került az önkormányzathoz. Az elmúlt évben a szép számú hazai turista mellett főként lengyelek, szlovákok és németek pihentek az üdülőfaluban. 

2011 augusztustól decemberig 107 ezren látogatták a bogácsi gyógyfürdőt, 25 százalékkal többen mint 2010-ben, köszönhetően a 190 millió forintos fejlesztési programnak. A projekt költségvetéséből 93,9 millió forint volt európai uniós támogatás, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat biztíosította. A fejlesztéssel bővítették és korszerűsítették a fürdőt, ahol ma már nyolc medence fogadja a vendégeket. 

Tavaly nyitott meg Bogácson a Hagyományőrző Ház, amelynek állandó kiállítása a XIX.századi paraszti élet jellegzetességeit mutatja be. Alig egy hónapja, önkormányzati kezdeményezésre alapították meg a Bogácsért Turisztikai Egyesületet, amelyet az idén szeretnének TDM-mé fejleszteni.

Csendesné Farkas Edit elmondta, 2012-ben újabb két EU-s pályázatot nyújtanak be. Az egyik a fürdő továbbfejlesztését célozza. A tervek szerint a 150-200 milliós beruházással megújul az öltőzőépület és a bejárat, emellett egy új épületrészt is kialakítanak a fürdőben, ahol wellness szolgáltatásokkal várják a vendégeket. A másik fejlesztésre közösen pályáznak a mezőkövesdi önkormányzattal. A két település között tíz kilométer hosszúságban kerékpárutat kívánnak létesíteni, mintegy százmillió forint értékben.

Idén is izgalmas programokkal várja Bogács a turistákat. Január 21-én indul az idény a falusi kamara mustrával. Az országosan egyedülálló kezdeményezésre tizenöt önkormányzat - Tápióbicskétől Sepsiszentgyörgyig - jelezte részvételét őstermelőkkel, akik bemutatják az általuk készített, téli eltett befőtteket, savanyúságokat, lekvárokat, sajtokat, mézeket. Februárban füdőfarsangot tartanak, áprilisban családi húsvétot. Májusban majális lesz és megrendezik a szakács tanulók országos versenyét, melyet a pogármesterek főzőversenyével kötnek össze. A nyár fontos eseménye lesz a nemzetközi Bükkvinfest, a fehér borok-, valamint a fürdő fesztiválja. Ősszel lesz szüreti hétvége, Szent Márton nap és a summás ételek főzőnapja.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.