Tárgyalt a MUISZ és a Parlament Idegenforgalmi Szolgálata

Sok utazási iroda mellett a MUISZ is levélben fordult az Országgyűlés Idegenforgalmi Szolgálatához a január 1-jével módosított szerződés beutaztatók számára előnytelen pontjai miatt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Szövetség közbenjárására február 6-án sor került egy személyes találkozóra a MUISZ és az Idegenforgalmi Szolgálat illetékesei között. A találkozó során az Idegenforgalmi Szolgálat munkatársai egyértelművé tették, hogy a tervezett on-line foglalási rendszer bevezetéséig már nem kívánják a megküldött szerződést semmilyen formában sem módosítani, annál is inkább, mivel sok utazási iroda végül aláírta a szerződést, amit ők egyetértésként értelmeznek. tájékoztatta lapunkat a MUISZ.

Elmondták, hogy a későbbiekben a foglalási díj helyett belépőjegyet kell majd váltani, ha ezt még idén bevezetik, akkor ennek mértéke azonos lesz a jelenlegi foglalási díjjal.

A várhatóan ez év májusban induló on-line rendszer kiépítéséhez ki fogják kérni a MUISZ és az érintett utazási irodák véleményét, javaslatát.

Jeleztük, hogy 15 nappal a tárgynap előtt pontos létszám előrejelzés szinte lehetetlen a gyakorlatban, ezért az a javaslat született, hogy az utazási iroda az üzletileg kiszámítható mértékű csoportlétszámot jelentse be a Parlament felé, azaz a várható tényleges létszámnál 10-15%-kal kevesebb főre küldje el a megrendelést, esetleges veszteségek elkerülése érdekében. Ennyivel több főt ugyanis gyakorlatilag az esetek döntő többségében tud a Parlament fogadni, és az elszámolás amúgy is a tárgyidőszak végén történik.

Elmondták, hogy a Kossuth térre tervezett átépítés és parkosítás során egy Látogató központot is terveznek, melyben a Parlamentbe látogatóknak sokfajta szolgáltatás mellett WC is rendelkezésére fog állni.

A MUISZ jelezte, hogy sajnálatos módon az Idegenforgalmi Szolgálatot telefonon szinte lehetetlen elérni, erre azt javasolják, hogy az e-mailen megküldött megrendelésbe írja bele a megrendelő, hogy a kézhezvétel után azonnali telefonos visszajelzést kér a jelzett csoportlátogatás megvalósíthatóságáról.

Az Idegenforgalmi Szolgálat létszáma 2 fővel bővült, így remélhetőleg gyorsulni fog az ügyintézés.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.