Újabb magyar nagyprojekt támogatásáról döntött az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság zöld utat nyitott a záhonyi vasútfejlesztési nagyprojekt EU-s forrásokból való elszámolásának. A fejlesztés a Záhony térségében megvalósuló komplex gazdaságfejlesztési program legnagyobb projektje, amelyben 42,6 km széles nyomtávú vasúti gerinchálózat kerül felújításra. A beruházás 21,6 milliárd forint támogatásban részesül, melynek 85%-a uniós, 15%-a hazai forrás, tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A két ütemben megvalósuló projekt első szakasza 2010 végén átadásra került, ennek keretében a nem engedély köteles nyíltvonali szakaszok átépítése történt meg. A második ütem munkálatai – állomási vonalszakaszok rekonstrukciója, váltófűtés telepítése, biztosítóberendezés, térvilágítás korszerűsítése és távközlési munkák jelenleg is zajlanak. A projekt lezárására várhatóan 2012. végén kerülhet sor. 

Miért fontos a fejlesztés Magyarország számára? 

Záhony a kelet – nyugati vasúti áruszállítás csomópontja, mivel itt találkozik a széles nyomtávú K-i vasútvonal a normál nyomtávú Ny-i vonallal. A rendszerváltás előtt a határon átmenő forgalom az évi 16-18 millió tonnát is elérte. Ez a mennyiség a rendszerváltást követően kevesebb mint egyharmadára esett vissza, amelynek következtében sok átrakással foglalkozó vállalkozás, munkahely megszűnt. A keleti (orosz, ukrán) és távolkeleti (kínai) vasúti szállítások várható növekedése ismét igényt támaszt a térségben a logisztikai tevékenység (átrakás, árukezelés, raktározás, hozzáadott értékkel bíró feldolgozó tevékenységek) bővítésére. 2008-hoz képest már most 30-40%-os forgalomnövekedés tapasztalható, és új vállalkozások is megjelentek a fuvaroztatási piacon. 

A nagyprojekt céljait támogatva egy másik közlekedésfejlesztési projekt is folyamatban van a térségben, amely a belső közúti infrastruktúra ipari és logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztését valósítja meg mintegy 7 milliárd forint uniós és hazai támogatással.

 


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.