hirdetés
hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.
hirdetés

Ünnepi külsőségek között megnyílt a sanghaji világkiállítás

Felejthetetlen expót ígért Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök helyi idő szerint péntek este, amikor Sanghajban díszvacsorán köszöntötte a 2010. évi világkiállítás megnyitójára érkezett magas rangú külföldi vendégeket, köztük több mint húsz állami vezetőt.
hirdetés

A kínai elnök és felesége a világkiállítás területén lévő kulturális központban először egyenként üdvözölte a vendégeket, és a közös fotók után rövid beszédet mondott a terített kerek asztaloknál ülők előtt. Hu hangsúlyozta, hogy az első fejlődő országban megrendezett expó a világé, ami egyben segíteni fogja Kína kapcsolódását a világhoz. Az elnök hangoztatta: az expó jó alkalom arra, hogy Kína tanuljon más országoktól, miközben a lehetőséget kihasználva igyekszik elősegíteni a maga kapcsolatait a világ más országaival. Egy ötezer éves történelemmel rendelkező, rohamosan fejlődő, a reform és nyitás következtében gyorsan változó ország fog megmutatkozni - mondta Hu Kínáról. Megállapította: a világkiállítás az emberi civilizáció, a városfejlesztés eredményeinek nagyszabású bemutatója. Az expó megnyitóünnepségét több helyszínre tervezték, a gálaműsor mellett a díszkivilágításban tündöklő metropolisz ismert folyóparti sétányán, a Bundon is látványos fény- és vízijátékkal ünnepelnek, s a programból természetesen a tűzijáték sem hiányzik. A szervezők gyakran emlegetik, hogy például a díszkivilágításnál és az ünnepség egyéb kellékeinek felhasználásánál, illetve magánál az expó építkezéseinél is messzemenően figyelembe vették a környezetvédelem, az energiatakarékosság szempontjait. A sanghaji expón 189 nemzet és 57 nemzetközi szervezet mutatkozik be. A következő hat hónapban a rendezők mintegy 70 millió látogatóra számítanak. (MTI)

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés