Valóban feleslegessé válnak az utazási irodák dolgozói?

Egy fejvadászcég nemrégiben készült elemzése a szendvicsemberek, cipészek és a tördelők között az utazási irodai munkát is a legfölöslegesebbek között említi. Ezzel én vitába szállnék!

Fiatal koromban, a régi rendszerben még sok olyan munkahely és munkakör létezett, ami kevésbé fontos a gazdaságnak, mondhatnám úgy is, hogy sokszor csak be kellett járni…

Ez a rendszerváltás után, a piacgazdaság és a verseny hatására igen gyorsan megváltozott. Kinyílt számunkra a világ, a vállalatok pedig egyre gazdaságosabbá próbálták tenni a működésüket. Eltűntek azok a munkahelyek, ahol 3 ember végezte el 1 ember munkáját, ahol túltermelés volt, illetve ahol 8 óra alatt csak 4 óra tényleges érdemi munka történt. (Természetesen ez sem mindenhol volt jellemző).

Az utóbbi években odáig jutottunk, hogy 1 ember szinte másfél ember munkáját végzi, és kizárólag azokra a dolgozókra, szakmákra, tevékenységekre van igény, melyek gazdaságosak és profitot termelnek. Ennek tudatában kérdem én, hogy lehetne felesleges egy munkakör manapság? Melyik munkáltató fizetne csak azért, hogy eggyel több dolgozója legyen? Egy közgazdász azonnal válaszolna: a piac dönti el mindig, melyik szakemberből mikor és mennyire van szükség. Szerintem azokra az emberekre, akik jelenleg dolgoznak, szükség van, semmiképp sem feleslegesek.

Úgy gondolom, hogy nem létezik olyan munkahely, foglalkozás manapság, ami nélkülözhetetlen. De miért nélkülöznénk, ha az ott dolgozó szakemberek - gondolok itt az utazási irodásokra - munkájukkal megkönnyíthetik az életünk?

Sokan vélik úgy, hogy azzal, hogy vásárlásaink egy része a személytelenebb, online térbe tért át, egyes munkák feleslegessé váltak. Ha egy terméket webáruházban rendelünk meg, akkor nem kell eladóval találkoznunk, tehát feleslegessé válik az eladói munkakör. Abba viszont sokszor nem gondolunk bele, hogy a megrendelésünket, valakinek kezelnie kell, át kell adnia raktárosnak, akinek össze kell készíteni a terméket, amit majd ő is továbbad a futárszolgálatnak, amely végül házhoz hozza.

Ha a szakmánál akarok maradni, akkor az utazásokat meg kell szerveznie a szervezőknek, weboldalon közzé kell tennie a webmesternek, a marketingesnek hírverést kell csinálnia, majd a beérkező foglalásokat, kérdéseket szintén valakinek fogadnia kell… és még sorolhatnám az embereket, akik mind a háttérben dolgoznak, anélkül, hogy az online rendeléskor találkoznánk velük személyesen.

A legtöbb utas jellemzően bizalmatlan, ezért elengedhetetlen, hogy fizikailag is létezzen az utazási iroda, legyen címe, amit le lehet ellenőrizni, legyen telefonszáma, amit fel lehet hívni, ha szükséges. Márpedig - valljuk be őszintén - szeretünk a leglehetetlenebb szituációkban és időpontokban is kérdéssel, kéréssel és panasszal fordulni valakihez, aki éppen abban a pillanatban nem nélkülözhetetlen számunkra!

Mire is akarok kilyukadni? Mindenki munkája fontos, ha pedig a piaci igények úgy kívánják, át kell alakítani a munkaköröket és feladatokat. Ha ez sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy éppen az ilyen írások, kutatások válnak majd feleslegessé, amelyek azzal foglalkoznak, hogy mely szakmák feleslegesek a mai világban!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.