American-Delta: Ki viszi át az utast a túlpartra?

A nyári szezonra alaposan felduzzadt a Budapest és New York JFK közötti közvetlen légi kapacitás: a télen egyetlen közvetlen járat sem közlekedett, júniustól viszont napi több száz ülőhelyet kell megtölteni két, egymással versengő légitársaságnak. Munkatársunktól

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Április 6-án landolt az American Airlines (AA) első budapesti járata, június 1-jén pedig, a téli leállás után újraindul New Yorkból a Delta Airlines Boeing 767-ese Budapestre. Mindkét járat naponta ingázik a két város között, jóllehet, a Delta csak szezonális jelleggel, október 31-éig A téli menetrend kezdetétől a Delta jövő tavaszig pihen, majd 2012-ben ismét csak a nyári szezonban repül, de akkor már április elejétől. Elvileg idén is már áprilisban indult volna, de a késésnek technikai okai voltak - ismeri el Melles Botond, az Air France-KLM-Delta-Alitalia közös magyarországi képviseletének vezetője. A Delta 767-es flottája számos korszerűsítésen esett át az utóbbi időben; megújult a kabin belső, a légellenállást csökkentő, un. wingletekkel szerelték fel a szárnyakat.

A Budapesten vadonatúj jövevénynek számító American Airlines ellenben – tervei szerint - egész évben repüli majd az útvonalat, de télen csökkentett sűrűséggel, heti négy alkalommal. A két járat alig egy óra eltéréssel indul és érkezik Budapestre. A Delta délelőtt 10.50-kor száll le itt, és indul vissza 12.50-kor, míg az AA 09.30-kor érkezik és 11.55-kor indul vissza.

Példa nélküli

Ekkora kapacitásnövekedés láttán joggal merül fel egy olyan országban a kérdés, hogy kellő kihasználtság mellett működik-e majd a két járat. Melles Botond úgy látja, igen. Szerinte a két járat megfér egymás mellett, azonban nem a magyar piac fogja őket tölteni. A Delta mindenképp az amerikai piacra alapozta a járatindítást, a piac pedig rendesen tölti a járatot, ez látszik a jegyárak szintjéből, alacsonyabb osztályokon már most nehéz helyet találni - tájékoztatott Melles. Mindenesetre az idei a tesztelés éve lesz - véli - jóllehet, a Delta és a Malév már működött párhuzamosan egymás mellett, de arra még nem volt példa, hogy két ilyen kereskedelmi felfogású légitársaság repüljön ezen az útvonalon.

Charlotte Gassert, az AA Magyarországért felelős területi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: verseny akkor is van egy útvonalon, ha azon csupán egy közvetlen járat üzemel. Az AA mindig is számított a megmérettetésre ezen a piacon, mely jelentős erőt képvisel a JFK-n illetve a Ferihegyen keresztüli csatlakozási lehetőségeknek és a közös, oneworld szövetségi tagságnak köszönhetően - tájékoztat Gassert hozzátéve, hogy a társaság csak olyan járatot nyit, melyben hosszú távon gondolkodhat. Komoly keresletre számítanak mind a magyar, mind pedig a tengerentúli utazóközönség részéről. Az Egyesült Államokból JFK-n keresztül olyan „küldőpiacoknak” juthat vezető szerep, mint a sok magyarnak otthont adó Cleveland, Los Angeles, Chicago. De New York önálló desztinációként is megállja a helyét.   
A kihasználtságot firtató kérdésünkre Gassert elmondja: várakozásaik szerint a Budapest és JFK közötti forgalom igazodik a 75-85 százalékos európai átlagot. Az amerikai és magyar utasok megoszlására vonatkozóan megtudjuk: mindkét irányba közel azonos arányban számít az AA magyar illetve Egyesült  Államokbeli utasokra.

A szakma szerint

A repülőjegyek értékesítésével foglalkozó Morton's Légi Utazási Iroda által rendelkezésünkre bocsátott, nem hivatalos statisztikák szerint évente 50 ezer utas vált jegyet az Egyesült Államokba, ebből 30 ezer a főszezonban utazók száma. Tehát azért tőlünk is van igény, nem csupán az amerikai piacról tölthetők a gépek. Tájékoztattak: a Morton's-nál jelentősen megnövekedett a járatok indulásának köszönhetően a két légitársaságra szóló foglalások száma. Az irodánál úgy vélik másfelől, hogy most kezd beérni a vízummentesség is. Segítheti a járatok kihasználtságának növelését, ha kedvező árakon kínálja a két légitársaság az USA-beli jegyeit New Yorkon keresztül. Ezáltal az átszálló forgalom jó része kerülhet át Frankfurtból, Párizsból, más európai nagy repülőterekről JFK-re.

Mit hazánk adhat

Hogy Amerikából mit és mivel lehet ráhordani a budapesti járatokra, fentebb kiderült. De innen mit tudunk mi adni, mit tud például a szövetségi társ Malév nyújtani járathálózatával az AA-nak? Együttműködésük nem új keletű, sőt maga a járatindítás is hosszú előkészítő munka eredménye. Már évekkel ezelőtt is több belföldi járat üzemelt az AA belföldi hálózatán Malév kóddal is.
Hegedűs Ádám, a Malév pr-munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy „A Malév úgy alakította ki az idei nyári menetrendjét, hogy a lehető legtöbb érintett járatnak jó csatlakozása legyen a New York-i járathoz, de ez nem jelent a Malév menetrendjében nagy változást, mert az alapkoncepció változatlan, vagyis a reggeli érkező járatok Dél-Kelet-Európából és a Közel-Keletről hoznak utasokat, akik jelentős része átszáll Budapesten a Malév valamelyik Észak- vagy Nyugat-Európába közlekedő járatára.”
Hegedűs szerint elsősorban Tirana, Szkopje, Pristina, Belgrád, Odessza, Bukarest, Szófia, Várna, Zágráb és Kolozsvár lehet fontos kiinduló repülőtér. Ezekről a járatokról éves szinten összesen több mint húszezer utasra számít a Malév.
Hasonlóképp vélekedik az AA is; különösen a Közel-Keletet kiemelve. A Malév járatai a térségből reggel 6-7 óra körül jönnek be, néhány órás várakozást követően pedig már repülhetnek is tovább New Yorkba. Ugyanez a az ellenkező irányba már hosszabb történet, mivel a Közel-Keletre induló járatok este 11 és éjfél között szállnak fel. Így jó fél napjuk van várakozni az átszálló utasoknak.


Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.