Ferihegy megelőzte régiós vetélytársait

A budapesti repülőtéren az utasforgalom növekedésének mértéke megelőzte a régiós versenytársakét. A fapadosok szinte kötelező ugrásszerű növekedését ebben a hónapban már a hagyományos légitársaságok szegmensében is tudták tartani. - közölte csütörtökön a Budapest Airport a Turizmus Online-nal.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Márciusban 8,9%-kal többen, 637 ezren fordultak meg a budapesti légikikötőben, mint egy évvel korábban. Az első negyedév tekintetében pedig 7,5%-kal áll jobban a repülőtér idén, mint 2010-ben.

Valamennyi terminál forgalma emelkedett: az 1-es terminálon 9,9%-kal, a 2A terminálon pedig 12,7%-kal több utas fordult meg az év harmadik hónapjában, sőt a februári csekély emelkedést követően a 2B terminál forgalma is további 0,8%-os növekedést mutat.

A növekedés motorját február után márciusban is a hagyományos légitársaságok jelentették, amelyek forgalma 25,9%-kal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor. Különösen jól teljesített a Lufthansa, az Air France és a British Airways, miközben a diszkont szegmens éllovasa továbbra is a WizzAir és az EasyJet. A fapados társaságok együttesen 5,8%-kal szállítottak több utast.

Nemcsak mozogtak a gépek

A gépmozgások, azaz fel- és leszállások száma is újra emelkedett. Idén márciusban 2,9%-kal több légijármű fordult meg a repülőtéren, mint 2010 kora tavaszán. Nemcsak a gépmozgások száma, hanem a gépek kihasználtsága is emelkedett 2,1%-kal, ami azt jelenti, hogy márciusban átlagosan 68%-os telítettséggel működtek a járatok. A hagyományos légitársaságok között a legjobb kihasználtsággal az ír Aer Lingus, a KLM, valamint a svájci Swiss légitársaság gépei közlekedtek, a fapadosok között pedig az EasyJet, a Wizzair és a Jet2.com jeleskedett.

Sky Court áprilistól

A márciusi utasforgalom alakulásában még alig játszott szerepet SkyCourt (Égi Udvar) megnyitása, hiszen az új utasforgalmi csarnokot épp a hónap végén, március 27-től, a téli-nyári menetrend fordulójától vehették birtokba az utasok. Az április lesz az első teljes hónap, amikor az új épület is „élesben” működik, ennek hasznát pedig elsősorban az utasok élvezhetik.

Fontos fejlemény az is, hogy ebben a hónapban már naponta közlekedik New York és Budapest között az American Airlines új járata, mely erősíti majd a statisztikák adatait a BA reményei szerint.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.