A holtszezonban is lehet turizmust generálni Budapesten

Az idén már 9. alkalommal rendezte meg a Magyar Turizmus Zrt  kiemelt stratégiai partnereivel – a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, valamint a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt.- vel – a Budapest Winter Invitation  akciót.

A kampány célja, hogy vendégeket csábítsanak a november elejétől március végéig tartó holtszezonban a fővárosba. Az évek múltával egyre eredményesebb a szervezők munkája, hiszen az idén a tavalyi rekorderedménynél is mintegy hétezer vendégéjszakával többet, közel 130 ezret töltöttek itt a vendégek.

A BWI 2014/15- öt egy sajtó- és szakmai tájékoztató keretében értékelte Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatója, aki a siker egyik okaként jelölte meg, hogy a szervezők elmozdultak a kezdeti stratégiától. Míg az elején ötcsillagos szállodákkal indították a kampányt, ez mára alaposan megváltozott, a szállodák kétharmada négycsillagos, s vannak három- és kétcsillagos szálláshelyek is. Az idén összesen 53 budapesti szálloda és 10 egyéb szolgáltató vett részt a BWI programban, s ahogy Maráczi kiemelte, Magyarországon nincs példa hasonló mértékű és tartalmú turisztikai marketing-együttműködésre.

Extra éjszaka és kapcsolódó csomagajánlatok

A BWI nemcsak a szállodai szolgáltatásokra fókuszál. Természetesen az sem mellékes, hogy a kettő vagy három éjszakára érkező vendégek az utolsó éjszakát ingyen kapták, de legalább ilyen fontos a kapcsolódó csomagajánlat. A legnépszerűbb eleme ennek a fürdőzési lehetőség. Mint azt Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: a BWI vouchert kiváltók ingyenesen látogathatták a Gellértet, a Lukácsot vagy a Rudast, a Széchenyibe féláron mehettek, s mivel a vendégek több mint 90 százaléka igénybe vette ezt a lehetőséget, így alaposan megnőtt a fürdők forgalma, a látogatók fele pedig már külföldi.

A voucherrel igénybe vehető ún. city break szolgáltatások is népszerűek, így a buszos városnézés, a különféle kulturális és gasztronómiai programok vagy a forralt borral megízesített adventi vásár a Bazilikánál. Az idén bővült az ezirányú kínálat is: a Budapest Tuk-Tuk, a Gundel étterem és Gundel Butik, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kárpátia Étterem, a Symbol Budapest és a Széchenyi Étterem iratkozott fel a kedvezményt nyújtók listájára. Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára elégedetten nyilatkozott, s elmondta azt is, hogy a szállodák 97,6 százalékának tetszett az akció promóciója, a tartalmával pedig mindenki egyetértett. Az is látható, hogy mára kialakult egy szállodai kör, amelynek tagja mindig csatlakoznak a BWI programhoz.

Egymillió eurós médiakampány

A 2014/2015. évi BWI-t egy egymillió euró értékű nemzetközi médiakampány is támogatta. A legtöbb vendég az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Oroszországból érkezett, de jöttek a szomszédos országokból és Magyarországról is, mert az idén először magyar nyelven is meghirdette az akciót a Magyar Turizmus Zrt.

A szakma szerint egyértelmű, hogy lehet és érdemes a holtszezonban turizmust generálni, sőt a szállodák túlnyomó többsége nyáron is részt venne hasonló, a főváros forgalmát élénkítő akcióban.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.