„A hungarikumok a mi aranytartalékunk”

A Hungarikum Bizottság kötelessége, hogy elsősorban a helyi értékeket hívja elő és mozgósítsa. E munka részeként a határon túli értékek feltérképezésére kollégiumokat hoznak létre – ismertette Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Lakiteleki Népfőiskola szombati rendezvényén.

A Hungarikum Szakmai Napot záró előadásában a politikus arról beszélt: a Horvátország drávaszögi részén élőkkel együttműködésben hamarosan létrejövő első kollégium munkájában mintegy 120 főiskolás és egyetemista, valamint friss diplomás fiatal vesz részt. A munkához további jelentkezőket is várnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a fiatalok és az értékek birtokában lévő, vagy azokat gondozó, megtestesítő helybeliek személyes találkozásának hiteles élménye legalább olyan fontos eredménye lesz a kutatásnak, mint az ily módon lajstromba vehető szellemi és tárgyi örökség.

A drávaszögi kollégiumhoz hasonló "szervezkedés" indult a Délvidéken, Szabadka térségében is – mondta Lezsák Sándor. Jelezte, hogy a következő években Kárpátaljától a Csallóközig a Kárpát-medence minden határon túli, magyarlakta területén tervezik ilyen programok megvalósítását.

Turisztikai vonzerő

Rámutatott: fontos tudatosítani az érintett közösségekben, hogy minden értékkel bíró termékük és hagyományuk akkor is nemzeti kincs, ha nem válik hungarikummá. Közölte: a testület várhatóan pályázati lehetőséget teremt olyan emberek támogatására, akik egy-egy kihalófélben lévő mesterség vagy fontos szellemi örökség birtokosaiként továbbadják ismereteiket, tudásukat a következő generációknak.

Horváth Zsolt, a szervezet értéktárkoordinációs megbízottja az eseményen kifejtette: egy közelmúltban készült felmérés szerint Magyarország minden megyéje létrehozott már saját értéktárat és ezek közül hat a Hungarikum Bizottságnak is tett javaslatot. Aláhúzta: a helyi értékek összegyűjtése és bemutatása egyre nagyobb turisztikai vonzerőt jelent, ezért is fontos a mozgalom kiterjesztése, tájegységi értéktárak kialakítása, és hogy minden bejegyzett termék, illetve szellemi örökség mögött legyen egy közösség.

Jogszabály-módosítások

Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára emlékeztetett: a hungarikum törvény célja azonosítani, rendszerezni és közkinccsé tenni értékeinket a nemzeti tudat építésére. A hungarikumok a mi aranytartalékunk - fogalmazott.

Szólt arról is, hogy az idei az építkezés folytatásának éve lesz, melynek megkerülhetetlen eleme a törvény és a végrehajtási rendelet megújítása, a működés egységesebbé tétele, a hungarikumok jogvédelmének kiterjesztése és a nemzeti értékeket gondozók számára nyújtható kedvezmények rendszerének kidolgozása.

Utalt rá: a 2014-ben is félmilliárd forintból gazdálkodó Hungarikum Bizottság ez évben 144 millió forintot fordíthat programok és kiadványok pályázati támogatására. Ezt az összeget már teljes egészében lekötötték, az igények meghaladták az egymilliárd forintot.

Ugyanakkor - egy előkészítés alatt álló, meghívásos pályázat kiírásával - további 45 millió forintot szánnak a magyar határokon túli területek hasonló kezdeményezéseinek támogatására – tájékoztatott Gyaraky Zoltán.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.