A magyarok többsége ellenzi az óraátállítást

A magyarok 80 százaléka, ötből négy ember eltörölné az óraátállítást - derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kutatás szerint minden 5. válaszadó rosszul tudja, hogy október 30-án merre kell tekerni a vekkert.
Az ellenzők táborának kétharmada a fix nyári időszámítás híve, 23 százalékuk a téli időszámításra állna át, míg 13 százalékuk az időzónaváltást támogatná, és így a greenwichi középidőhöz nem 1, hanem 2 órát adna.

A válaszadók fele a biológiai egyensúly felborulását, valamint a nehézkes átállást említi elsődleges problémaként. A téli időszámítás ellenzőinek fő érve a korai sötétedés: 10 emberből 4 számára a korai órákban jelentkező sötétséghez rossz közérzet társul, a résztvevők kétharmada pedig ilyenkor munka után már nem is nagyon megy a szabadba. Az 55 év felettiek többségének egészségi problémái vannak az óraátállítást követően.

A téli időszámításra átállás támogatottsága a településmérettel fordítottan arányos: a kisebb települések lakói között népszerűbb ez az elképzelés, mint a nagyobb városokban.

Az idén október 30-án, vasárnap éjjel 3 órakor kell visszaállítani az órákat 2 órára, ekkor veszi kezdetét a téli időszámítás.

A Szallas.hu online kutatásában összesen 5776-an vettek részt, szeptember 24. és október 12. között.

Nemrég arról számoltunk be, hogy a Baleár-szigeteken sem akarnak óraátállítást a lakosok, Ciprus északi, azaz török részén pedig nemrég döntöttek úgy, hogy nem állítják át október végén az órákat, vagyis idén nem állnak át téli időszámításra. Ciprus görög részén azonban ezentúl is külön kezelik a téli és a nyári időszámítást, ami azt jelenti, hogy október vége után a szigeten belül két különböző időszámítás lesz.

Forrás: MTI


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.