Afrika arcai a Kempinskiben

Különleges kiállítás nyílt a budapesti Kempinskiben a szálloda és a Kogart együttműködésének keretében. Fényképek és festmények kerültek a falra, olyanok, amelyek egyediségükben mégis kiegészítik egymást, hiszen a téma közös: Afrika arcait mutatják be az alkotások.

Szunyoghy Viktória festőművész és Lantai-Csont Gergely Afrika-járó fotográfus közösen dolgoztak azon, hogy létrejöhessen ez a tárlat. Viktória Gergely fotóiból inspirálódott, majd ez alapján festette meg realisztikus ábrázolásmóddal képeit afrikai arcokról, amelyeken saját látásmódja tükröződik vissza.

Az október 29-i megnyitón ifj. Vitray Tamás, a National Geographic magazin vezetőszerkesztője elmondta, fontos szűrőeszköz a lélek, éppen ezért ő sem boncolgatja a festmények és fotók művészeti értékeit: nem illik ugyanis előre megmagyarázni a nézőnek, hogy mit kell látnia, fontos, hogy a befogadó saját maga döntse el, hogy mit enged át magán.



A Kempinski hisz Afrikában

A megnyitón Parti János, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest értékesítési és marketingigazgatója elmondta, bár a hotel európai luxusszálloda-üzemeltetőként ismert, van kötődése Afrikához, hiszen a fekete kontinens több országában is működtetnek szállodát – többek között Csádban, Kongóban, Dzsibutiban, Kenyában és Ruandában.

Stephan Interthal régi-új szállodaigazgató beszédében kiemelte: hisznek Afrikában, az ott élő emberekben és a benne rejlő lehetőségekben, éppen ezért jelenleg is előkészítés alatt áll afrikai hotelek nyitása. Másrészt pedig hisznek a művészetben is, és számos fiatal alkotót támogattak már a Young Artist Programme keretében – legyen szó fotográfusról, festőről vagy szobrászról.

Raymond Irambo, a Magyar Afrika Társaság főtitkára elmondta a jelenlévőknek, hogy a két ország nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, ők pedig támogatni fogják a mostanihoz hasonló kezdeményezéseket. Hozzátette, hogy most végre pozitív vonatkozásban esik szó Afrikáról, nem pedig az utóbbi idők ebolabotránya a téma. „Mindenki tudja, hogy Afrika az emberiség bölcsője – mi pedig mindent megteszünk azért, hogy ne legyen az emberiség temetője” – zárta beszédét Raymond Irambo.

A január 5-éig tartó kiállítás megnyitóján a fotók és festmények megtekintése mellett a szuahéli nyelven éneklő, tanzániai Serengeti Club dobegyüttes előadását élvezhették a látogatók.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.