Azt sejtettük, hogy egy ötcsillagos hazai házba szóló meghívás nem tartozik az idegőrlő kihí­vások közé, de hogy ennyire király egy teljes napot és éjszakát eltölteni a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben, és számtalan, titkos jó helyet rejt a ház, ráadásul még mi sem találunk (magunkban) hibát – ezt álmunkban sem gondoltuk volna… De haladjunk sorjában. Azért a parkolás során,

a ház alatti garázsban a beállásnál barna kollegina megbízhatóan hozza a formáját. 

Ott kezdődik, hogy nem érti, miképp tud bárki is befordulni a garázsbejáratot rejtő kis sorompóhoz. Azelőtt is döbbenten áll, miképp tudják a sofőrök úgy lavírozni az autójukat, hogy elsőre sikerüljön lefékezniük a járgányt a jegykiadó automatánál. Előre-hátra jön-megy, fészkelődik a kocsival, letekeri az ablakot, nyújtogatja kifelé a kezét, mint a nyakát a zsiráf – semmi. Újabb manőver, akkor sem sikerül, végül megszánja a mögötte sorakozó (naná, hogy férfi), kipattan a kocsijából, és előzékenyen megnyomva a gombot kezébe adja a parkolójegyet, csak haladjanak már.

Azzal azonban az Előzékeny Menedzser sem számol, hogy a neheze még hátravan. Mert be kell állnia a Barnának lent, a garázsban egy szűk helyre. Előtte-mögötte torlódik a sor (mondani sem kell, mindenütt férfiak a volánnál, akik meglátva a Barna rükverctudását, lemondóan legyintenek, és inkább telefonálnak tovább). Amikor pedig végre az isten tudja, hanyadik próbálkozást siker koronázza, akkor meg kiszállni nem tud, mert olyan közel fékezett le a szomszédban parkoló kocsihoz, hogyha látná annak tulajdonosa, valószínűleg infarktussal vinnék az első kórházba.

Megérkezik a Szőke is, ő is alakít: az elegáns mosdóban a kézkrémmel mos kezet (ki a csuda gondolta volna, hogy nem az a szappan, mormolja közben maga elé),

aztán a Barnával együtt mennyei lakoma veszi kezdetét. Ugyanis a Kempinskiben kezdeni a hétfő reggelt, az olyan, amilyen a reggeli lehetett Tiffanynál, Audrey Hepburnnel a főszerepben az mádott kultfilmben, Az álom luxuskivitelben című romantikus vígjátékban.

Nemcsak eszünk (úgy teszünk, mintha csak csipegetnénk, pedig nem is…), hanem közben részesei vagyunk egy nem mindennapi koncepciónak.

Ugyanis az ötcsillagos reggelinnél, a Kempinski választéka olyan, akár a zenei skála hét hangja: tökéletesre hangolja a vendég napkezdetét.

Közel száz fogásból válogathat a vendég, mindenütt – az ÉS Bisztró sarkaiban, tálalópultjain, szélén és elválasztó elemei­nél – izgalmas választék kelleti magát, és sehol nem egy hadseregnyi mennyiség, hanem elegánsan kevés. Folyamatosan pótolják az elfogyott adagokat, így mindig friss az ott kínált húsféle, tejtermék, müzli vagy zöldség. Arra is ügyelnek a házban, hogy kínálatuk többsége a környékről, a főváros elérhető közelségéből származó minőségi termék legyen, ezt kis címkékkel jelzik is reggeliző vendégeiknek.

És most irány a tető! Na, nem a hegytető, azt egy ilyen tökéletes álomreggeli után nehezen abszolválnák, viszont lifttel felsuhanunk a kilencedikre – onnan pedig kijutunk a hotel tetejére –, az már igen, az nekünk való! Ugyanis hallottuk, hogy onnan isteni a kilátás. Miközben a pazar panorámában gyönyörködünk, azt találgatjuk,

hogy a csudába varázsolták fel, a tetőre Havasi Balázs előadóművésznek a ház 20. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen a zongoráját?

Merthogy itt, a tetőn játszott a meghívottaknak, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel. Lenézünk a mélybe is (jobban mondva a barna kollegina, mert a szőke némi tériszonnyal küzd), és az Erzsébet téren látszik, amint egy rajongó épp virágot helyez el Michael Jackson emlékfájánál. A popikon ugyanis háromszor járt Magyarországon, és mindannyiszor a Kempinskiben szállt meg (nyilván a szokások rabja is volt), sőt, néhány dolgot ki is hajított rajongóinak az ablakon (a legendás gyerekkilógatás azonban nem itt, hanem Berlinben történt), és gyakran integetett is, lent nagy ovációt aratva ezzel.

A Barnának Michael Jackson emlékfája egy régi történet jut eszébe. Kezdő újságíróként élete első nagy anyagával bízta meg a (bulvár)főszerkesztő: a popsztár három napig Pesten, te, fiam, költözz be a Kempinski lobbijába, tudj meg róla mindent, és írd meg kétoldalas nagy, vezető anyagban, rajta! – jött az utasítás. Kezdő Barna így is tett, csak eggyel nem számolt: nemhogy nem férhetett Jackson közelébe (más se), de a három nap alatt mindössze annyit látott, és jegyezhetett fel, hogy

egy tetőtől talpig feketébe burkolt valami hol elment két Chubacca méretű testőr védelmében a liftig, és felment azzal a kilencedikre, hol meg lejött onnan, és beszállt egy limuzinba.

Ennyi alapján azért, valljuk be, még egy Truman Capote-nak is nehéz lett volna élete riportját megírnia, nemhogy neki. Jackson és kísérete a három nap elteltével el, morc főszerkesztő pedig már tartotta is a markát az exkluzív riportért. Szerencsére ekkor a Jóisten a Barna mellé szegődött: jött a hír ugyanis a popsztár turnéjának következő állomásáról, Ausztráliából, hogy Jackson feleségül vett egy ápolónőt, bizonyos Debbie Rowe-t, aki a popsztárral közös első gyermekét várja, és mindenórás. És a világsajtót bejárták a képek is róluk, a Barna pedig felismerte, hogy épp vele ült három napon át a lobbiban, jóba is lettek, sokat beszélgettek, együtt ettek, ittak, azt persze nem árulta el Debbie, ki ő valójában, és mit keres a hotelben. De az azért kiderült, hogy Debbie-nek nagyjából annyi köze volt Michael Jacksonhoz, mint bármelyik rajongójának: vagyis semennyi. Így hát a sztárriportnak nem volt többé akadálya anno.

Elrepül közben a délelőtt, elérkezett a déli páros masszázs ideje a szálloda második emeleti wellnessrészlegén. Dóra és Edina veszi kezelésbe a pihenésben, kényeztetésben megfáradt Szőkét és Barnát, és miközben teljes testkezeléssel, lábujjtól a nyakig felfrissítik őket, elmesélik, Valentin-napon milyen sokan kérték ezt a páros, különleges kezelést. Egy üdítő mentatea a pihenőteremben, közben a fejhallgatóban Norah Jones és Enya andalító számai segítik a relaxációt. Az ám, 

a muzsika hangjai: a zenéért profi szakember, egy amerikai D.J., a music sommelier felel.

Mindenütt a házban ő keveri, komponálja a zenét: a liftben, az étteremben, a bárban, a kávézóban, a lobbiban, a wellnessben mást és mást. Közben beköltözünk a szobánkba, és fájdalom, de nem tudunk beszámolni egyetlen ballépésünkről sem. A zuhanyt, a tévé irányítóját, a vízcsapokat, de még a telefont is tudjuk kezelni, a kulccsal is gondtalanul ki-be járkálunk, nincs sehol fennakadás.

Erre inni kell! Hiszen már nyitva a kívülálló elől szinte rejtett szuperhely a házban: a Kék Róka Bár, a Blue Fox The Bar. Ahol különleges a kínálat, és vérprofik a mixerek – Attila és Márk –, akik bizonyára mixológiából doktoráltak, tokaji aszú koktéllal fekszenek és Füstös Rózsa-koktéllal kelnek.

„Jó éjszakát!” – köszönünk el tőlük az isteni koktélok után, „Szép napot!” – válaszolják, miközben hömpölyög befelé hozzájuk a tömeg a késői órán.

Libamájbrulée, utána könnyű zöldsalátafélék egyikünknek, brutáljó gulyásleves autentikus, piros edénykében tálalva, tafelspitzszendviccsel kiegészítve másfelől – nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a ház egyik fő specialitására, a szalontüdőre zsemlegombóccal így este kilenc óra tájt nemet tudunk mondani.

Egy biztos: ezt az ötcsillagos luxusszállodát, azt hittük, ismerjük, hiszen voltunk már itt nemegyszer. Azonban azt nem tudtuk, hogy vendégként milyen átkozottul jó hely, még ha két ballábas vendégként, a Szőke meg a Barnaként érkezünk Tiffanyhoz, hogy Holly szerepében, Audrey Hepburnként elfogyasszuk reggelinket a jólét, a luxus birodalmában, miközben a gazdag vendégeket vesszük szemügyre.