Akadálymentes tanösvényt adtak át a Jeli Arborétumban

Átadták a Jeli Arborétum akadálymentesített tanösvényének második ütemét csütörtökön a Vas megyei Kám község közelében.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője avatóbeszédében kiemelte: az állami erdészeteknek ma már nem csupán az a feladatuk, hogy ellássák az ipart fával, az erdők egyre inkább a turizmus célpontjaivá válnak, ezért az erdészetek által nyújtott jóléti szolgáltatások is egyre fontosabbak.

A szaktárca elismeri azt a becsületes munkát, amelyet az állami erdészetek végeznek - hangsúlyozta az államtitkár.

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára is hozzáférhetővé, megismerhetővé kell tenni azokat a természeti értékeket, amelyek elérése az egészséges embernek magától értetődőnek tűnik.
Egy látássérült ember számára különösen fontos, hogy a látás képességét más érzékszerveivel pótolva megtapinthassa a növényeket, közelről érezhesse azoknak illatát, de az is, hogy ehhez minél kevésbé legyen szüksége mások segítségére - mondta az államtitkár.



A szintén akadálymentessé tett parkolóhelyről különleges burkolattal készült járda vezet a pénztárhoz, a mozgássérültek által is használható illemhelyhez és a főbejárathoz. A látássérülteket hangos idegenvezető eszköz is segíti.

A most átadott második ütemben újabb 660 méteres tanösvényt alakítottak ki, 13 új táblával, illetve egy nagyméretű köszöntőtáblával. Az új táblákon a magyar és Braille-írásos szöveg mellet már németül is olvasható az ismertetőszöveg.

A bejárat közeléből induló akadálymentes sétaút az arborétum egyik legfajgazdagabb részén halad át, az arborétum megálmodójának és létrehozójának, gróf Ambrózy-Migazzi Istvánnak az örökségét mutatja be.
A második ütem három helyen kapcsolódik a már meglévő akadálymentesített járdához, az új szakasszal eddig kevésbé ismert arborétumrészlet kerül a látogatók figyelmébe, és a bejárás során megpihenhetnek az újjáépített védőházban és padokon.

A 107 hektáron elterülő Jeli Arborétumban május eleje és június vége között virágoznak a rododendronok, a kert ezekben a hetekben a legpompásabb, a látvány minden évben látogatók ezreit vonzza. A szakemberek szerint azonban nemcsak a "csúcsidőszakban", a virágzás idején érdemes felkeresni a kertet, hiszen több száz féle fenyő és lombhullató fa található meg az arborétumban, a Kaukázustól a Balkánon át egészen az Egyesült Államokig és Kanadáig a világ számos tájáról hoztak ide különböző fajokhoz tartozó egyedeket.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.