Az önkéntes turizmusról a Corvinuson

Budapesti Corvinus Egyetem MMI Turizmus Központja által szervezett Turizmus Fórumok témája ebben a félévben a Turizmus-vendéglátás szakon végzett hallgatók külföldön szerzett sokrétű és inspiráló tapasztalata. Az őszi szemeszter első Turizmus Fóruma október 28-án került megszervezésre. Témája az Önkéntes turizmus volt.

Rajmon Zsófia a BCE mesterképzésének hallgatója, három és fél hónapot töltött önkéntesként a kenyai főváros melletti Kibera nevű szegénynegyedben. A Magyar Önkéntesküldő Alapítvány szervezésében évente több önkéntes kap lehetőséget (így Zsófi is) egy másik kontinensen való önkéntes programban való részvételre, amelyet felkészítés előz meg többnapos szemléletformáló szemináriumok formájában. Zsófi a helyi fogadó szervezet által vezetett óvodában tanított gyerekeket, másrészt a szervezet ékszerkészítő műhelyét népszerűsítette, miközben fokozatosan ismerkedett meg egy egészen különleges és az európaitól jelentősen különböző kultúrával.

Hazatérve, a Kenyában szerzett tapasztalatokból merítve kezdte el a szakdolgozatát az önkéntes turizmus témájában. Ennek során elsősorban azt vizsgálta, hogy az önkéntes turizmusban melyik fél: a turista vagy a fogadó szervezet/közösség profitál jelentősebb mértékben, illetve, hogy milyen jellegűek ezek a hasznok.

Az előadó összességében bátorít minden kalandvágyó fiatalt, hogy próbálja ki magát az önkéntes turizmusban, mert értékes tapasztalatokkal gazdagodhat az, aki az önkéntességet egy ismeretlen kultúra megismerésével szeretné összekapcsolni.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.