Elhunyt a Budapesti Tavaszi Fesztivál egykori igazgatója

71 éves korában kedden elhunyt Klenjánszky Tamás, a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt igazgatója, az Európai Fesztiválszövetség (EFA) egykori főtitkára - tudatta az MTI-vel csütörtökön a Magyar Zenei Tanács.

"A művészeti fesztiválok, nemzetközi együttműködések létrehozásában, koordinálásában jeles kollégánk a Magyar és a Nemzetközi Zenei Tanácsban, valamint számos más szakmai szervezetben is aktívan tevékenykedett" - fogalmaznak a rövid gyászközleményben.

Klenjánszky Tamás 1944-ben született Budapesten. Zongoraművészi diplomát szerzett, majd művészetelméletet tanult. 1969 és 1972 között ő volt a Nemzetközi Koncertigazgatóság művészeti titkára, 1982 és 1995 között pedig a Budapesti Fesztiváliroda vezetője.

1995-től 2004-ig a genfi székhelyű Európai Fesztiválszövetség főtitkáraként tevékenykedett. Több nemzetközi művészeti fesztivál alapítója volt, és évekig volt az igazgatója a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. A szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál szerkesztő bizottságának létrehozója és tagja, a Liszt-bicentenárium nemzetközi koordinátora is volt. Szaktanácsadóként segítette a 2006-os Bartók-emlékév előkészítését. Dolgozott a Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodájának művészeti tanácsadójaként is.

"A közpénzből támogatott fesztiváloknak minél szélesebb közönséget kell megszólítaniuk, ez szerintem nem mond ellene a színvonalnak. Meg kell értetni az élmény erejével, miért érdemes a minőséget választani. Bíznunk kell az emberek érzelmi intelligenciájában" - fogalmazott 2012-ben az MTI-nek adott interjújában Klenjánszky Tamás.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.