Ezt gondolják a kiállítók az Utazás kiállításról

A megkérdezettek többsége üzleti szempontból kifejezetten sikeresnek tartotta az idei Utazás kiállításon való jelenlétét, azt viszont állítják, hogy kevesebb volt idén a látogató, mint a korábbi években.

A Hungexpo idei Utazás kiállításról szóló záróközleményében azt írja, hogy bevált az új koncepciójuk, miszerint közvetlenül a régiókkal összefogva alakítottak ki turisztikai kínálatot. Közleményük szerint az eseményt február 26. és március 1. között csaknem 40 ezer látogató kereste fel. Megnéztük, hogy korábban milyen látogatottsági adatokat közölt a vásárszervező: akárcsak az idén, 2014-ben és 2013-ban is azt írták, hogy az Utazás kiállításnak 40.000 látogatója volt, 2012-ben azonban még 50.000 ember látogatott ki az eseményre. Erről a Hungexpo közleményét ide kattintva olvashatják.

Megkérdeztünk néhány kiállítót, hogy ők hogyan értékelték a 2015-ös Utazás kiállítást.

Tolga Deniz Sariyüce, a Sun & Fun Holidays ügyvezetője nagyon elégedett volt az idei kiállítással. Standjukon több mint 30 külföldi, többségében török szálloda képviseltette magát, és körülbelül kétszerannyi látogató fordult meg náluk, mint egy évvel ezelőtt. A látogatók között utazni vágyók és viszonteladó utazási irodák képviselői egyaránt voltak. A kiállításra meghirdetett kedvezményes foglalási lehetőséggel sokan éltek, a viszonteladók is örültek az akciónak, mivel náluk is foglalhatók voltak az akciós árak. A kiállító szállodák is elégedettek voltak a kiállítással, mert közelről láthatták a magyar piacot, és beszélgethettek a viszonteladókkal. A Sun & Fun Holidaysnél a legnépszerűbb desztinációnak Törökország bizonyult, de sokan foglaltak egyiptomi és tunéziai üdüléseket is. Az ügyvezető úgy gondolja, jövőre is kiállítanak az Utazáson, sőt elképzelhető, hogy nagyobb lesz a standjuk, mint az idei.

Az Express Travel International (ETI) idén másodszor volt jelen a budapesti Utazás kiállításon. Andreas Hámorszky, az ETI magyarországi ügyvezetője elmondta, hogy az idei év részükről jobban sikerült, mint a tavalyi, érezhető volt az utasok fokozott érdeklődése Egyiptom iránt, ami egyrészt annak is köszönhető, hogy az országban belpolitikailag nyugalom van, másrészről a cég ismertsége is nőtt az elmúlt több mint egy évben, amióta Magyarországon jelen van az utazásszervező. A Red Sea szállodákat nem kellett újdonságként bemutatni a közönségnek, mint tavaly, azt azonban sokan még nem tudták, hogy az ETI a Red Sea szállodák tulajdonosa. „Az Utazás kiállításon nem lehetett a standunkon csomagokat foglalni, viszont sok érdeklődőt küldtünk partnereinkhez – hiszen partnerhálózaton keresztül értékesítünk – aminek az eredményét a hétvégén, illetve a hétfőn beérkezett foglalások tömkelegéből látjuk. Úgy néz ki, hogy a március 2-i napon megdöntjük az egy napra lebontott foglalások számát” – tette hozzá Andreas Hámorszky. Elmondta, hogy tapasztalatuk szerint az idei Utazás kiállításon csökkent a látogatók száma, de az ETI standnál nem ez volt a jellemző.

Ács Szilvia, a szegedi Tourinform vezetője és a Szegedi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Szeged az idei évben 25 négyzetméteren, egyedi megjelenéssel vett részt az Utazás kiállításon, és évek óta ott van a város Magyarország legnagyobb turisztikai vásárán. Az idei évben a látogatók száma elmaradt a tavalyi évhez képest, de aki megfordult a standnál, azok konkrét érdeklődők voltak, és részletes tájékoztatást kértek a város turisztikai szolgáltatásairól, lehetőségeiről, kulturális értékeiről. A négy nap alatt különböző attrakciókkal várták a látogatókat: halászlé-kóstoltatással, Török Gizella gyékénybemutatójával, a Vadaspark pedig állatsimogatással mutatkozott be a standon. „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a látogatószám évről évre egyre inkább csökken és a kiállításra sem hívják fel a figyelmet szélesebb körben” – tette hozzá Ács Szilvia.

Nagy Júlia, a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője elmondta, hogy mind a kiállítói gárda, mind az érdeklődői kör idén jóval szűkebb volt, mint korábban bármikor, és a nagyok egy része is csak egy-egy kisebb pulttal képviseltette magát, hiszen az utazási szokások jelentősen átalakultak. „Mi csak azért állítottunk ki idén, mert régiósan tudtunk megjelenni, és a régió TDM-szervezetei finanszírozták a helyet, ami jó lehetőséget teremtett arra, hogy egy háttérbázist teremtsünk a szolgáltatók számára ahhoz, hogy tárgyalásokat folytassanak egymással. Mindezzel együtt mi elgondolkodunk azon, hogy a következő évben bármilyen formában jelen legyünk a kiállításon.” – mondta el Nagy Júlia. Hozzátette, hogy a látogatók között kevés volt a valódi érdeklődő akár a régió, akár az idegenforgalom iránt. Pozitívan értékelte azonban azt, hogy az Utazás kiállítás idén is együtt volt a Bringaexpóval, hiszen ez évek óta jelenthet egy plusz vonzerőt, illetve a szakmai nap sokakat vonzott.

Békés megye idén is egyedi, exkluzív, nyolcvan négyzetméteres standon jelent meg. A Békés megyei Tourinform iroda társkiállítói között volt Békéscsaba, Orosháza-Gyopárosfürdő (Jövő Építők TDM), Szarvas (Körös-menti TDM), Füzesgyarmat, a Körös-Sárrét Turizmusáért Egyesület, a Körös-Maros Nemzeti Park, a Marosháti Kistérség Turizmusáért Egyesület, a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Körös-völgyi Oázis Egészségturisztikai Egyesület. A négy nap alatt Békés megye gasztronómiájával is megismerkedhettek a látogatók, hiszen méz-, sajt-, pálinka-, libatepertő- és kolbászkóstolóval, valamint értékes nyereményekkel is szolgáltak a társkiállítók. Mindezek ellenére vegyes érzésekkel zárta a kiállítást Glózik Klára, a Békés megyei Tourinform-iroda vezetője. "A szombati nap kifejezetten jó volt, vasárnap azonban kevesebben jöttek el, mint tavaly. A Hungexpo segített a kiállítóknak a promócióban, de észre lehetett venni, hogy jóval kevesebb a kiállító, mint tavaly. Az egyedi nyereményjátékok sok embert vonzottak, és a szakma számára is fontos találkozóhely a kiállítás. Jövőre is részt fogunk venni a vásáron, csak kisebb standdal. Érdemes lenne újra egyszerre tartani az Utazást és a Fehovát, és csökkenteni kellene a belépőárakat, mivel az főleg a vidékieket elriasztja. Nem lehet elvárni, hogy a kiállítók és a látogatók is fizessenek."

A Turizmus Trend szerkesztősége is saját standdal volt jelen az Utazás kiállításon, és úgy tapasztaltuk, hogy a látogatók száma csökkent, viszont kiváló szakmai tárgyalásokat lehetett tartani a rendezvény ideje alatt.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.