Fel kell mérni a határon túli magyar értékeket

Fontos faladatunk, hogy felmérjük a trianoni békediktátum által elszakított területek magyar értékeit – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Jánoshalmán, a Hungarikumok, helyi értékek című rendezvényen.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Lezsák Sándor, a hungarikumok, helyi értéktárak megalkotásának kezdeményezője elmondta: egy kollégiumi rendszeren keresztül októberben, Horvátországban kezdik meg a településeken még fellelhető magyar értékek felkutatását. Mintegy száz egyetemista és főiskolás a Lakiteleki Népfőiskola technikai irányításával méri fel házról házra járva a Drávaszög és Baranya magyarlakta településeinek helyi értékeit - ismertette.

Ugyanezt előkészítették a Vajdaságban, Kárpátalján, Csallóközben, a Szilágyságban és Gyergyóban is. Reményét fejezte ki, hogy a környező országok politikai környezete lehetővé teszi a folyamatos munkát. Csángó kollégiumot is terveznek, amelynek egyik lépése a Bákói Népfőiskola kialakítása lesz. Emellett lesz ilyen kollégiumuk a gyimesi, a moldvai és a szórvány-csángómagyaroknak is – fűzte hozzá Lezsák Sándor.

Emlékeztetett arra, hogy „van már vagy húsz esztendeje”, amikor a Lakiteleki Népfőiskolán az első összejövetelt megrendezték a helyi értékek feltérképezése és az értéktárak felállítása ügyében. „A helyi teljesítményeket, melyek megjelennek falunapon és egyéb rendezvényeken”, nem szabad veszni hagyni, számba kell venni őket. Kiemelte, hogy a hungarikumok közé felvett Rubik-kocka vagy Puskás Öcsi hátrahúzós csele az ország teljesítményét, elismertségét növeli.

Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója hangsúlyozta: a helyi értékek feltárása, megőrzése fontos lépés ahhoz, hogy „önmagát fenntartó ember, önmagát eltartó közösség jöjjön létre”. A szakmai igazgató szerint, a hungarikumprogramokra azért van szükség, mert az 1945-től 1990-ig tartó időszak a helyi értékeket, emberi kvalitásokat nagyrészt tönkretette. A rendszerváltáskor „egy erkölcsében, tudatában szétzilált társadalom” élt az országban.

Újra kell építeni az értékrendünket, a helyi értékteremtés nem megy a helyi tudás nélkül – fogalmazott. Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés aljegyzője beszámolt arról, hogy a megyében megalapították a megyei értéktárbizottságot hat taggal. A több mint száz megyebeli település közül pedig már több mint harminc jelezte, hogy felállította a helyi értéktárbizottságot, amelyektől már 115 javaslat érkezett. Példaként említette, hogy a megyei értéktárba felvették Kossuth Lajos levelét, amelyben kiskunfélegyházi díszpolgárságát köszönte meg.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.