Gyógyulni vágyó ukránokat is várnak Észak-Magyarországra

Gyógyvizeket, fürdőket, gyógyszállodákat, gyógyászati részlegeket tanulmányoztak ukrán orvosok Észak-Magyarországon, akik a Magyar Turizmus Zrt. régiós marketing igazgatóságának szervezésében vettek részt tanulmányúton. A programjukban szakmai partnerként az Észak-Magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület is bekapcsolódott.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mint Tóthné Bánszki Zsuzsa menedzser a Turizmus Online-nak elmondta, az ukrán együttműködés egy éve jött létre, amikor Kijevben, az egészségturisztikai kiállításon az egyesület is bemutatkozott. Ott ismerkedtek meg azzal a már partnernek mondható utazásszervezővel, aki a mostani tanulmányútra elhozta az ukrán orvosokat.

A középpontban: Mezőkövesd, Eger, Mátraderecske

A vendégek első állomása Mezőkövesd volt, ahol megismerkedtek a négycsillagos Hotel Balneóval, megtekintették a Zsóry-fürdőt, valamint a nemrég átadott Pandora apartmanházakat is. Ezek mellett előadást hallgattak a mezőkövesdi gyógyvíz jelentőségéről és hatásáról. Ezután Egerbe látogattak, ahol másfél napot töltöttek el a hevesi megyeszékhelyen. Vendégei voltak a négycsillagos Hotel Eger-Parknak, illetve a szintén négycsillagos Imola Hotel Platánnak. Elsődlegesen a szállodák gyógyászati részlegeinek munkáját tanulmányozták. A látogatások során szó esett az egri gyógyvízről és a fürdők szerepéről, ahol sokan gyógyulást és kikapcsolódást találhatnak.

Az ukrán szakemberek a háromcsillagos Hotel Flórában érdeklődéssel tanulmányozták az Észak-Magyarországi Gyógyturisztikai Egyesület által létrehozott, Medi-Vital elnevezésű egészségcentrumot. Itt személyesen is kipróbálhatták a különböző szűrővizsgálatokat, a szolgáltatásokat. Jártak Egerszóláton is a gyógyfürdőben, valamint a termálparkban is. A szakmai bemutatók után Eger történelmi nevezetességeivel, a felújított belváros turisztikai attrakcióival ismerkedtek meg. Tájékozódhattak arról is, hogy a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – mint gazdasági köztestület – miként segíti a turizmust a megyében. A vendégek ezután Eger bor- és gasztronómiai jellegzetességeiből kaptak ízelítőt a közeli Felsőtárkányban.

Az orosz piac felé is nyitnak

A tanulmányút záróprogramjaként meglátogatták az immár két évtizede működő mátraderecskei mofettát. Láthatták, hogy miként gyógyítják a betegeket a széndioxidos gyógygázfürdőben, meggyőződhettek a kezelések jelentőségével, a gyógyító tevékenység eredményeivel.

Tóthné Bánszki Zsuzsától azt is megtudtuk, hogy a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Régió Marketing Igazgatósága, a kereskedelmi kamara, valamint a régiós gyógyturisztikai egyesület immár két éve közösen azon dolgozik, hogy a turisztikai kínálatot minél jobban megismertessék itthon és külföldön. Az elmúlt időszakban gyógyászati hatásvizsgálatokat készítettek, amelyeket a kamara angol és lengyel nyelvre fordított le. Emellett 2015 őszén a Krakkóban rendezett turisztikai napon is bemutatkoztak a lengyel érdeklődőknek. A következő évben szeretnék folytatni a tanulmányutak szervezését. Terveik szerint az orosz piac felé is nyitnak, arra készülnek, hogy a kiadványaik egy részét orosz nyelvre is lefordítják. Ezzel is szeretnék még jobban ráirányítani az érintett szakemberek figyelmét az észak-magyarországi térségre.

Felkeltették az érdeklődést

Egyébként az ukrán orvosoknak a mostani tanulmányút keretében sikerült felkelteni az érdeklődését az észak-magyarországi régió gyógyturisztikai kínálataira. A szakemberek azt fogalmazták meg, hogy a jövőben ajánlják majd ezeket a szolgáltatásokat a gyógyulni vágyó ukránoknak, akik szívesen jönnének magyarországi terápiára.


Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.