Hungarikum lehet a magyar gyógyvíz

Az Év Fürdője lett a Hungarospa Hajdúszoboszló az idén először útjára indított közönségszavazáson. A verseny célja, hogy felhívja a közönség figyelmét termálvízkincsünkre, a fürdőkre és a fürdőzésre. A Hungarospa vezérigazgatóját, Czeglédi Gyulát kérdeztük a szoboszlói fürdő népszerűségéről. Gyógyvizeink hamarosan még nagyobb szerepet tölthetnek be a hazai lakosság és a külföldiek körében, országimázsunk növelésében. Hungarikummá nyilvánítását kezdeményezték, melyről szintén a vezérigazgató számol be, mint a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke. 

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mi indokolja, hogy a gyógyvizek a hungarikumok sorába tartozzanak?

A Magyar Fürdőszövetség véleménye szerint a magyar gyógyvizek és az arra épülő fürdőkultúra olyan nemzeti értéket képviselnek, amely megfelel a hungarikum kritériumának: „A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékek”. A magyar gyógyvizek összetételükben, hőmérsékletükben és gyógyhatásukban a világon egyedülállóak.

Mik a procedúra lépései?

A nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, az úgynevezett Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. A Hungarikum Bizottság feladata a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása. A nemzeti értéket a Hungarikum Bizottság hivatott - egyedi értékelés eredményeként - hungarikummá minősíteni.

Mit tettek már az ügyért?

A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége (MNHSZ) és a Magyar Fürdőszövetség stratégiai megállapodást írt alá 2015. október 7-én a budapesti Rudas fürdőben annak érdekében, hogy a magyar gyógyvizek és az erre épülő gyógyfürdőzés hungarikummá válhassanak.

Milyen kritériumok alapján választják be az egyes települések gyógyvizeit a hungarikumok körébe?

Nem az egyes települések gyógyvizei, hanem a magyar gyógyfürdőzés vagy fürdőkúra, mint egységes fogalom kerülhet be a nemzeti értékek sorába. Fürdőkúrán a natúr vízben való, vegyszer és forgatás nélküli gyógyfürdőzést és az erre épülő gyógykezeléseket értjük.

Ha gyógyvíz, akkor szakorvos és gyógykezelések. Ezekkel sokan élnek itthon egészségük megőrzése vagy visszaszerzése érdekében. Mennyire hazai specialitások a gyógyvizes gyógykezelések? Ezek is számítanak majd a hungarikummá nyilvánításkor?

Gyógyvizeink gyógyhatását számos kutatás igazolta már. Minden gyógyvíznek más és más az összetétele, így a gyógyhatása is. Jelenleg folyamatban van egy nagy, országos kutatás-fejlesztési projekt előkészítése. A gyógyvízre épülő gyógykezelések között speciálisan magyar találmány például a súlyfürdő és a minősített magyar gyógyvizekkel történő iszappakolás.

Mit jelent a lakosságnak és a külföldieknek, ha hungarikum lesz a gyógyvíz?

A hungarikummá nyilvánítástól azt várják a fürdők, hogy segíti majd a kínálatuk nemzetközi piacra vitelét.

Mivel elég kevés ország büszkélkedhet ezzel a természeti kinccsel, sokan nem is tudják, mire jó, hogyan kell használni. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy egyre több külföldi ismerje meg ezt a gyógyító közeget?

Elsősorban orvosi kutatásaink bizonyítékon alapuló nemzetközi publikációjára van szükség ahhoz, hogy a külföldi orvosokat meg tudjuk győzni arról, hogy betegeiknek ajánlják a magyar gyógyvizeket. A külföldi lakosság tájékoztatásában, a promócióban nagy szerepe van a Magyar Turizmus Zrt.-nek, mely kiemelt termékként kezeli az egészségturizmust.

200 fürdő közül nyert a Hungarospa az idén először megrendezett Az Év Fürdője vetélkedőn. Minek köszönheti népszerűségét?

A sikernek több összetevője van. Elsőként említeném a méretünket, hiszen Európa legnagyobb fürdőkomplexuma vagyunk. Nyári főszezonban a fürdő napi befogadóképessége 27.000 fő. Nagyon fontos tényező a minőség is, amelyre a Hungarospa mindig nagy hangsúlyt feketetett. Ezt bizonyítja, hogy mind gyógyfürdő, mind strand-aquapark, mind pedig élményfürdő kategóriában ötcsillagos minősítéssel rendelkezünk. Számunkra természetesen legfontosabb a vendégelégedettség. Ennek visszaigazolásában fontos szerepe van egy ilyen közönségszavazásnak. Meg kell még említenem a hagyományos alföldi vendégszeretet is.

Már a szezon kezdete óta lehetett szavazni, és bizonyára sokat számított a legutóbbi újdonság, az Aquapark Extrém Zóna beüzemelése. Mely csúszdák voltak a legkedveltebbek? Csökkent-e az immár hagyományosnak mondható Aquapark játékainak kihasználtsága az újak miatt? Ha az egész strandot vesszük figyelembe, akkor milyen szezont zártak? Összesítették már a látogatók számát?

Az Extrém zóna már tavaly júliusban megkezdte működését, de igazán idén nyáron „robbant be”. A hat új csúszda volt a legnépszerűbb, de nem csökkent az érdeklődés a régi csúszdák iránt sem. A strandon több mint 17 százaléjkos növekedést, míg az Aquaparkban 30 százalék feletti növekedést tapasztaltunk az előző évhez képest. A fedett élményfürdő megépítésével egész évben minden generáció igényeit ki tudjuk szolgálni a csecsemőtől az egészen időskorúakig.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.