Így hatott a Forma-1 a hazai szállodák teljesítményére

A Magyar Hotel Monitor által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ idén is vizsgálta, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2014-ben és 2015-ben a Forma-1 autóverseny hatására Budapesten, illetve mi a különbség a szállodák eredményeiben összesítve és kategóriánként, ha a csütörtök és vasárnap közötti négy napnak a szállodai mutatószámait hasonlítjuk a teljes július hónap átlagához.

2015-ben maga a július hónap is kiválóan alakult a budapesti szállodák számára. A havi átlagos foglaltság 82,9% volt, ami 8,5 százalékpont növekedést jelent a bázishoz képest. A 21.027 Ft átlag szobaár 6,5%-kal, a 17.430 Ft REVPAR 18,7%-kal magasabb a 2014 júliusinál. Amint az a fenti táblából látható, idén a Forma-1 alatt a fővárosi szállodai piac eredményei kiválóak voltak. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az idei erős keresletnövekedés eredményeként a hotelek már júliusban is a hagyományosan főszezoni hónapokhoz – május, június, szeptember, október – hasonló eredményeket értek el főleg az átlagos kihasználtságban.

2015-ben a Forma-1 kapcsán vizsgált 4 nap alatt a kereslet csak kis mértében haladta meg a 2014. évit, a fővárosi szállodákban elért átlagos 88,7% szobafoglaltság 1,4 százalékponttal magasabb a 2014. évi Forma-1 átlagánál. A 31.900 Ft átlag szobaár 8,7%-kal, a 28.652.-Ft REVPAR 11,1%-kal múlta felül a 2014. évi eredményeket.

Ha összehasonlítjuk a Forma-1 alatt elért szállodai mutatószámokat a teljes július hónap átlag mutatóival, akkor az látszik, hogy 2014-ben a verseny alatt a szobafoglaltság 12,9 százalékponttal, az átlagár 48,7%-kal, a REVPAR mutató 56,4%-kal haladta meg a havi átlagot. 2015-ben a kérdéses 4 nap alatt a szobafoglaltság 5,8 százalékponttal, az átlagár 51,7%-kal, a REVPAR mutató 64,4%-kal volt magasabb a júliusi átlagnál, azaz idén júliusban az év eleje óta, s különösen ebben a nyári hónapban tapasztalt erős keresletnövekedésnek köszönhetően a szobaárakat és a REVPAR-t is nagyobb mértékben sikerült javítani a Forma-1 verseny napjain, mint 2014 –ben.

Minden kategóriában jelenősen javultak a hotelek mutatószámai. 2015-ben a Forma-1 alatt vizsgált 4 nap során az 5*-os szállodák átlagos szobafoglaltsága 89% volt, ami 1%-kal alacsonyabb volt a 2014. évinél. Az általuk elért bruttó átlag szobaár 50.967 Ft (index: 111%), a bruttó REVPAR 45.570 Ft (index: 110%) volt.

A 4*-os kategóriában az elért bruttó REVPAR 24.430 Ft (index 111%), a szobafoglaltság 91% (a múlt évivel azonos), a bruttó átlag szobaár 26.427 Ft (index 110%) volt.

A 3*-os kategóriában a 2015 évi verseny napjai alatt elért bruttó REVPAR 15.958 Ft (index 110%), az átlag szobafoglaltság 86% (5 százalékponttal magasabb a múlt évinél), a bruttó átlag szobaár 18.304 Ft (index 102%) lett.

A szállodák átlagárának és REVPAR mutatójának ez évi javulását csak minimális mértében segítette, hogy az EUR/HUF átlag árfolyam a Forma-1 verseny napjain 310,10 Ft volt, a múlt évi 308,35 Ft-tal szemben, azaz a forint csupán 0,6%-kal gyengült 2014-hez képest.

Fenti elemzés a Magyar Hotel Monitor által gyűjtött kb. 12.000 budapesti szállodai szoba összesített adatain alapul, s a 2014-15 júliusi, illetve 2014-ben a július 26-28., 2015-ban a július 27-29. közötti 3 nap és a megelőző csütörtök adatai alapján készült.

Forrás: MSZÉSZ


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.