Jogszabályváltozást hozott az újév az utazási irodáknak

Két fontos változást hozott az újév a magyarországi utazási irodák számára: január elsejétől az utazásszervezői és –közvetítői tevékenység folytatása nem engedély-, hanem bejelentés-köteles, ugyanakkor életbe lépett az a változás is, miszerint 2015. december 31. után egy tevékenységért felelős személy csak egy utazási vállalkozásnál töltheti be a tevékenységért felelős személy pozícióját.

A módosításokról az utazási irodák működését ellenőrző Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal az alábbi két közleményt adta ki tavaly év végén:

2016. január 1-jétől változnak az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységek megkezdésével és folytatásával összefüggő szabályok. Lényegi változás, hogy a tevékenységek engedélyhez kötöttsége megszűnik és a szolgáltatási tevékenység folytatása ún. bejelentés-köteles tevékenységgé válik. (Erről szól ez a korábbi cikkünk is.)

A tekintetben nincsen változás, hogy a kereskedelmi hatóságként eljáró Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felé a vállalkozásoknak a tevékenység megkezdését be kell jelenteniük és a bejelentési kötelezettség elmulasztása jogkövetkezményeket von maga után. Ugyanakkor az engedélyezéssel szemben a tevékenység jogszerű folytatása már a bejelentés megtételével megkezdhető, ellentétben a korábban hatályos gyakorlattal, mely szerint az csak a kérelmezett engedély birtokában volt gyakorolható.

Az ún. bejelentési kötelezettség természetesen vonatkozik a korábban már engedélyt szerzett és a kereskedelmi hatóság nyilvántartásába bejegyzésre került vállalkozásokra is a tekintetben ha és amennyiben a nyilvántartásba vett adataikban (pl. vezető tisztségviselő, tevékenységi kör, szakmai felelős személy, székhelycím változása stb.) változás következik be.

Az MKEH honlapján a „Nyomtatványok” menüpont alatt elérhetőek a módosított nyomtatványaik, melyeken a bejelentési kötelezettségek teljesíthetőek. Az egyes bejelentésekhez kapcsolódó igazolandó és csatolandó dokumentumokban érdemi változások nincsenek, azok felsorolását, megjelölését nyomtatványaink továbbra is tartalmazzák. A hivatal arról is tájékoztatja az ügyfeleket, hogy a bejelentésekkel összefüggő hatósági eljárásaik szabályai is változnak. A bejelentés-köteles tevékenységekkel összefüggésben, a bejelentések megfelelésének ellenőrzése vonatkozásában a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény előírásai az irányadóak.

Egy szakember csak egy helyen lehet tevékenységért felelős személy

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, a 213/1996 (XII.23.) Korm. rendelet 2015. szeptember 2-án módosult. A módosulással összefüggő igazolási kötelezettség minden utazási vállalkozást érinthet. Minden utazási vállalkozásnak szükséges áttekinteni, hogy az általa foglalkoztatott tevékenységért felelős személy jogviszonya tartalmaz –e heti legalább 20 órás foglalkoztatást.

Amennyiben nem egy ilyen tartalmú dokumentum lett megküldve az MKEH felé a tevékenységért felelős személy vonatkozásában, úgy 2015. december 31-ig szükséges megküldeni a Hivatalnak a módosított, és heti legalább 20 órás foglalkoztatást tartalmazó foglalkoztatási jogviszonyt!

A foglalkoztatási jogviszonynak tartalmaznia kell továbbá azt, hogy a tevékenységért felelős személy a jogviszonnyal összefüggésben utazásszervezői illetve utazásközvetítői feladatokat lát el. További fontos tudnivaló: A jogszabályváltozás értelmében 2015. december 31. után egy tevékenységért felelős személy csak egy utazási vállalkozásnál töltheti be a tevékenységért felelős személy pozícióját.

A következő linken részletes tájékoztatást talál a 2015. szeptember 2-i, a szakmai tevékenységért felelős személlyel kapcsolatos egyéb jogszabályváltozásokról: http://mkeh.gov.hu/hirarchivum?page=details&oldal=2&news_id=933&parentID=1285


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.