Kiemelkedő eredmény és további fejlesztések a budapesti fürdőkben

A tizenkét budapesti fürdőegység 2014 során mintegy 3,5 millió látogatót fogadott. A 2013. évi forgalomhoz képest ez 6,5%-os növekedést jelent. Míg a beutalóval érkező vendégek száma 2,7%-kal, addig a készpénzes vendégek száma 7,2%-kal növekedett. A Társaság éves árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A fürdők különösen nagy forgalmat bonyolítottak a Sziget Fesztivál ideje alatt, valamint év végén, az ünnepi időszakban.

A gyógyfürdők közül kiemelkedő forgalmat bonyolított a Széchenyi Gyógyfürdő, mely újabb világhírt szerzett magának, hiszen a National Geographic tudományos magazin fotópályázatán az első helyen végzett a világhírű helyről készült fénykép. Európa legnagyobb fedett fürdőkomplexuma több mint 1,3 millió vendéget fogadott 2014-ben, ami 6%-os növekedést jelent 2013-hoz képest. A második leglátogatottabb fürdőnk, a Szt. Gellért Gyógyfürdő éves szinten több mint 13%-os látogatószám-növekedést könyvelhetett el.

2014-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jelentős beruházásokat hajtott végre. Mind a Rudas fürdő új wellness-részlegének és szaunavilágának kialakítása – mellyel 2014 decemberében elnyerte az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. „Év vagyonkezelője” díját –, mind a Dandár fürdő új kültéri medencéjének és szaunavilágának megépítése jelentősen növelte a fürdők év végi forgalmát. A Rudas fürdő decemberi látogatószáma közel 40%-kal, a Dandár fürdő 12. havi vendégforgalma pedig közel 74%-kal emelkedett 2013-hoz képest.

Bár a nyári időjárás a strandszezonnak nem kedvezett, a társaság júniusban lebonyolított óriáscsúszdás gerillaakcióját a 10 legjobb kreatív megoldás közé választotta a Kreatív szaklap, valamint a Lollipop kreatív verseny bronz oklevelét is elnyerte gerillamarketing kategóriában.

Kedvezőbb feltételek Zsigmondy Kártyával

A 2015-ös év számos újdonságot tartogat a vendégek számára, így többek között a Zsigmondy Kártyával rendelkező vendégek az eddigi három óra helyett 2015. január 1-től négy órán keresztül vehetik igénybe 50% kedvezménnyel a Széchenyi és Gellért fürdők szolgáltatásait. Előbbi fürdők kivételével immáron az összes állandó fürdő kínál kedvezményes jegyet a nyugdíjas vendégek részére.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. stratégiai céljának tekinti a fürdők, strandok folyamatos fejlesztését, bővítését, a strandok teljes évben történő igénybevételének biztosítását, illetve új, a keresleti trendeknek megfelelő szolgáltatások bevezetését. A 2015. évi fejlesztési tervekben számos fürdő műszaki fejlesztése, illetve bővítése szerepel. Márciusban megkezdődik a Széchenyi Fürdő gépészeti rekonstrukciója, szeptemberben indul a Dagály Strandfürdő bővítése, valamint a Palatinus és Paskál Strandfürdő téliesítése.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.