Kiküszöbölné a szezonalitást a megújuló Hotel Füred

Több mint hét éven át tartó kómás állapot után a jövő nyáron már vendégeket fogadhat a Hotel Füred, jelentették be a július végén kezdett felújítás kapcsán tartott keddi alapkőletételen Balatonfüreden. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az egykor szakszervezeti üdülőként, továbbképző központként majd meghatározó konferenciahelyszínként ismert szálloda felújítását éppen a 2008-as válság kitörésekor tervezték. Ám csak az épület lecsupaszításáig jutottak, a fejlesztés végül igazán el sem kezdődött finanszírozási gondok miatt.

Czigle János, a szomszédos Flamingó Hotel tulajdonosa tavaly vásárolta meg az ingatlant, hogy a hotel felújítása mellett apartmanházakat is építsen a területre, az ezekből származó bevétellel is segítve a felújítás finanszírozását.

A közel kéthektáros területen elterülő, saját stranddal rendelkező, 14 szintes szállodában több mint 23 ezer négyzetméter épületfelújítást és átalakítást terveznek. A 3,8 milliárd forintra tervezett költségből közel 1,6 milliárd forintot uniós támogatásból finanszíroznak. A jövő júniusra tervezett befejezéssel 184 szobában 436 férőhelyet hoznak létre négycsillagos minőségben. A szezonalítás csökkentése érdekében 3.300 négyzetméteres wellness részleget és egy közel kilencszáz négyzetméteres, 625 főt befogadó konferenciarészleget alakítanak ki, mutatta be Kovács Zoltán projektmenedzser a terveket.



Czigle János elmondta, hogy a támogatáson túli költségeket meglévő saját erőből és hitelből finanszírozzák. A szálloda működtetésében 70-100 főnek biztosítanak majd egész éves munkát. A Flamingó szálloda egységeivel közösen akár 1200 fős konferenciák lebonyolítására is képesek lesznek megfelelő körülményeket biztosítva. A szálloda magas minőségű szolgáltatásainak megfelelő homokos strandot is építenek kültéri élménymedencékkel, játszótérrel, vízparti bárral. Szeretnék, ha az új szálloda más lenne, többet adna, mint a jelenlegi füredi hotelek.

Bóka István polgármester az idei szezon tanulságait hozta bizonyítékul, hogy a most tervezett, komplex szolgáltatásokat nyújtó szállodák garantálhatják a sikert még rosszabb időjárási körülmények között is. A Hotel Füred a wellness és konferencia kapacitásával és a többi hasonló színvonalú helyi szállodával együtt a várost a Dunántúl első számú konferenciahelyszínévé teszi.

A polgármester már azt is kiszámolta, hogy az új egység révén befolyó helyi adó bőven fedezi majd a jövőre elkészülő városi uszoda működési költségeit.

Köszöntötte a felújítást megindulását Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője is, aki különösen nagyra értékelte a fejlesztést az új munkahelyek teremtése miatt.

Oláh Gábor helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a beruházás a Nemzetgazdasági Minisztérium számára is kiemelt projektnek minősül. Példa az uniós pénzek jövőbeni felhasználásánál, hogy nem lehet a forrásokat központi asztaloknál osztani, hanem a területi szereplők közreműködésével, kezdeményezésével lehet csak az ilyen forrásokat célszerűen és hatékonyan felhasználni. A következő uniós pénzügyi ciklusban ez lesz az általános gyakorlat, hogy a területi szereplők által kezdeményezett projektek fognak megvalósulni. Cserébe azt várják a vállalatoktól, hogy bővüljenek, erősödjenek és segítsenek abban, hogy reálissá váljon az ötmillió magyar munkahellyel kapcsolatos elképzelésük.


    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.