Költözés és nyugdíjba vonulás – változások a MUISZ-nál

Nyugdíjba vonul Véha Zsuzsa, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének titkárságvezetője. A MUISZ arról is tájékoztatott, hogy a szövetség új irodába költözik.

Május 26-án elnökségi ülést tartott a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melyen számos, a jövőben további egyeztetésre váró téma mellett szó esett arról is, hogy Véha Zsuzsa, a MUISZ titkárságvezetője nyugdíjba vonul, feladatait a jelenleg is a Titkárságon dolgozó Tukacs Zsuzsanna veszi át.

Véha Zsuzsa 45 évig dolgozott a turizmusban, ebből az utolsó 10 évet a Magyar Utazási Irodák Szövetségénél titkárságvezetőként töltötte. A szakmát az IBUSZ-nál kezdte, ahol 10 évet dolgozott. Foglalkozott ki- és beutaztatással, majd 5 évig a Budapest Tourist következett, ezután pedig a MÁV Tours igazgatója volt. Később a Magyar Turizmus Zrt. jogelődjének film-, videó- és diaterjesztés-vezetője volt, majd ugyanitt a kutatási igazgatóságon dolgozott, ezt követően került a MUISZ-hoz. „A jövőben sem szeretnék teljesen elszakadni a szakmától, ugyanakkor szeretném, hogy legyen egy kis időm foglalkozni olyan dolgokkal, amikre eddig nem volt időm, például nagyon szívesen utazom” – mondta a Turizmus Online-nak Véha Zsuzsa.

A szövetség ezen kívül értesítette tagjait, hogy 2015. április 1-jével új irodába költözik, a telefonszámuk és e-mail címük azonban változatlan marad.

A költözés miatt március 31-én és április 1-jén telefonhívásokat nem, e-maileket csak némi késéssel tud fogadni a Titkárságon Tukacs Zsuzsa titkár.

A MUISZ új címe: 1065 Budapest, Révay u. 10.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.