Közelebb kerülhet a természethez Gyenesdiáson

A Keszthelyi-hegység közel 400 millió forintos ökoturisztikai fejlesztésének központi elemeként avatták fel csütörtökön Gyenesdiáson a Természet Háza elnevezésű látogatóközpontot, amely kiindulópontjaként szolgálhat a gyalogos, kerékpáros vagy lovas turistáknak.

Mint az avatón Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára megfogalmazta: a mezőgazdaság, az erdő- és vadgazdálkodás a földművelésügyi tárca alappillérei közé tartoznak, amelyek "nemcsak a vidéki Magyarország jólétét, hanem az egész nemzet vagyonának gyarapodását szolgálják". Természeti kincseinket közelebb kell hozni az emberekhez, "környezettudatos jövőt kell építeni, amelyben a természet otthont ad az embereknek", s ezt szolgálja a gyenesdiási kiállítóhely is - közölte az államtitkár.

Meg kell nyitni az elzárt erdőket

Kifejtette: a Bakonyerdő Zrt. pályázati támogatással megvalósított létesítménye is mutatja, hogy a társaság sokat tesz a közjóléti beruházások megvalósításáért és népszerűsítéséért. Ez a tevékenység egybeesik a magyar kormány elhatározásával, miszerint a korábban elzárt állami erdőket meg kell nyitni a közönség felé, hogy az emberek minél szélesebb körben vehessék igénybe a rekreációs lehetőségeket.

Ennek a nyitásnak segítője volt a 22 állami erdőgazdaság tulajdonosi jogait négy éven át gyakorló Magyar Fejlesztési Bank, de indokolt volt a változás. A nyár derekától az FM felügyelete alá tartozó erdőgazdaságok korábbi pénzügyi, szakmai szemléletű irányítása kiváló eredményeket hozott, de inkább "közjóléti, természetvédelmi, erdőgazdasági fejlesztési szempontokból" szükséges az átalakítás - jelezte Bitay Márton Örs.
Kijelentette: "a termőföld, az erdő, a mező, a vadállomány olyan biológiai, és a magyar tájat meghatározó értékeket rejtenek, amelyekkel felelősen lehet gazdálkodni, ezt pedig csak állami feladatellátás során tudjuk megnyugtatóan biztosítani". De az állami erdőgazdálkodásnak a közösségek és a társadalom szolgálatában kell állnia, figyelembe véve a helyi érdekeket.

296 milliós támogatás

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Keszthelyi-hegységet, illetve Gyenesdiást, Vonyarcvashegyet, Balatongyörököt és Vállust érintő közjóléti fejlesztésekre összesen 296 millió forintos támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv pályázatán, s ezt az összeget még közel 80 millió forint önrésszel egészítették ki.

A gyenesdiási Természet Háza a beruházások központi eleme, ahol 600 négyzetméteren kiállítások, interaktív ismeretterjesztő lehetőségek formájában tárják a látogatók elé a hegység történetét, természeti értékeit, mintegy kiindulópontként a gyalogos, kerékpáros vagy lovas turistáknak. A létesítmény működtetése új munkahelyeket is jelent - közölte.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a Zala Megyei Közgyűlés elnöke felidézte, hogy a négy érintett település összefogásával kidolgozott fejlesztésekre közös pályázaton nyertek a nyugat-dunántúli regionális források keretéből. Hozzátette, hogy az elmúlt esztendőkben 2,4 milliárd forintot, illetve később még 800 millió forintot biztosítottak a régióban a balatoni turisztikai attrakciók fejlesztésére, s ezzel együtt a nyári szezon meghosszabbítását is szolgáló beruházásokra.

Gál Lajos, Gyenesdiás független polgármestere egyebek mellett arról beszélt, hogy 15 éve tervezték egy látogatóközpont megvalósítását, ami nemcsak kiindulópontja a természetjáróknak, de egyben programot is biztosít az ide látogatóknak. A térség turizmusának erősítését szolgáló létesítmény pedig újabb elem ahhoz, hogy a térséget komplex, családbarát turisztikai célpontként tudják bemutatni.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.