Látta már a Lánchidat és a Hősök terét Legóból?

Dóczy Balázs, hivatalos Lego-építő közel 20 ezer kockával 4 hónapon keresztül dolgozott Budapest két emblematikus épületének Lego kiadásán, amelyre a Lego Hungária kérte fel.

Az építőnek külön kihívás volt a Lánchíd Marschalkó János szobrászművész által tervezett kőoroszlánjainak, illetve a Hősök terén található Kossuth Lajos-szobor szakállának megépítése. 

„A hét vezér fejfedőivel eléggé megszenvedtem, mert – érthető módon – a Lego viszonylag kevés ősmagyar sisakot készített az elmúlt 20 évben. Vagyis csak a létező darabokból tudtam válogatni, és azokkal visszaadni minél jobban a vezérek öltözékét. Egyébként a középső oszlop tetején álló Gábriel arkangyal szobrán dolgoztam a legtöbbet. Először elemekből építettem szárnyat neki, de aztán mégis a kész szárny mellett döntöttem. Messze a minifigurák tervezése volt a legbonyolultabb feladat, és rengeteg különleges, nehezen beszerezhető darabot használtam fel hozzájuk. A személyes kedvencem Könyves Kálmán, illetve Kossuth Lajos, akinek még a jellegzetes szakállához is sikerült megfelelő darabot találnom” – mesélte el Dóczy Balázs.

A két Lego alkotást a Lego Hungária magyarországi központjában helyezték el. A nagyközönség a Lego Lánchidat a Lego Kreatív Sziget roadshow keretein belül tekintheti meg november 5-én és 6-án, Budapesten, a Westend City Centerben - olvasható a közleményben.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.