Lehúzzák az oroszokat a Parlamentben - mit szól ehhez Putyin elnök?

Folytatódik a parlamenti jegyárvita - a MUISZ elnöke, dr. Erdei Bálint reagált az Országgyűlés Hivatalának levelére.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, január végén levélben fordult a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, dr. Erdei Bálint a parlamenti látogatásokat bonyolító irodához, mivel 10 hónap alatt közel 50%-kal nőttek a parlamenti belépők árai az Európai Unión kívüli országokból érkező turisták számára. A levélre Szigeti Gábor, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Közönségszolgálati Irodájának vezetője reagált szerkesztőségünkön keresztül.

Válaszában leírja, hogy az Európai Unión kívüli látogatók díjszabásának módosításakor az Országgyűlés Hivatala a szerződéses partnerekkel kötött megállapodás egyik pontja szerint járt el. Hozzátette, hogy 2014. júliustól 2015. február 1-ig az amerikai dollár árfolyama a forinthoz képest – a Magyar Nemzeti Bank által közzétett adatok alapján – kb. 20%-kal emelkedett, vagyis e jegyek dollárban kifejezett ára lényegében nem változott. Szigeti Gábor ezen kívül azt is kiemelte, hogy az Országházba történő turisztikai célú belépőjegy árszínvonalának megítélésekor érdemes figyelembe venni, hogy Európa másik, hasonló adottságú parlamentjének belépési díjai számottevően magasabbak, vagyis a londoni Westminster palotába 25 angol font a felnőtt belépőjegy ára, míg a diákjegy 20 fontba kerül.

Dollárban ugyanannyit, rubelben a dupláját kell fizetni

A MUISZ elnöke válaszolt Szigeti Gábor irodavezetőnek, a levelet szerkesztőségünkbe is eljuttatta. Dr. Erdei Bálint leírja, hogy az utazási irodák tisztában vannak azzal, hogy az Országgyűlés Hivatala a szerződéses partnerekkel kötött megállapodás 9.1. pontja szerint jogszerűen járt el. Eddigi tapasztalataik alapján azonban a fent hivatkozott ponton egyik utazási iroda sem tudott módosítást elérni, így amennyiben azt az utazási irodák nem fogadják el, nem tudnak szerződni az Országgyűlés Hivatalával.

Reagálva arra, hogy 2014. júliustól 2015. február 1-ig az amerikai dollár árfolyama a forinthoz képest kb. 20%-kal emelkedett, vagyis e jegyek dollárban kifejezett ára lényegében nem változott, dr. Erdei Bálint hozzátette, hogy az utazási irodák többsége euróban adja meg árait és a Szigeti Gábor által említett időszakban az euró/forint árfolyam nem változott. Ezen kívül az összehasonlítást több devizanemben is elvégezhetjük, például orosz rubelben is, és eszerint a fenti időszakban a jegyek rubelben kifejezett ára több mint 100%-kal emelkedett.

A londoni Westminster Palota jegyáraival való összehasonlításra pedig dr. Erdei Bálint úgy reagált, hogy információik szerint a Westminster Palota együttműködő partnerként tekint az utazási irodákra, a MUISZ pedig bízik benne, hogy a jövőben hasonló együttműködést tudnak kialakítani.

Ezen kívül dr. Erdei Bálint kívül tájékoztatásul két főváros parlamenti belépőjegyeinek árát is közölte: például a berlini Reichstag ingyenesen fogad látogatókat függetlenül attól, hogy az érdeklődők az Európai Unió területéről vagy máshonnan érkeztek, a bécsi Parlamentbe pedig a belépőjegy ára 5 euró függetlenül attól, hogy az érdeklődők honnan érkeztek.

A MUISZ hangsúlyozza, hogy az utazási irodáknak nem a belépőjegyek díja jelenti a problémát, hanem a díjemelés közlése és hatályba lépése közötti időtartam rövidsége, azaz az irodák partnereik felé nem tudják érvényesíteni a díjemelést, tartósan pedig nem szeretnének veszteséges programokat finanszírozni.

A MUISZ ezúton kérte az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságot, hogy a díjemelés hatályba lépésnek időpontját vizsgálják felül.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.