Már csak vasárnapig költhetők el a 2013-as SZÉP-kártya összegek

A Nemzetgazdasági Minisztérium ismét felhívja a figyelmet a SZÉP Kártyákra 2013-ban utalt összegek május 31-i lejárati időpontjára. A két éve kapott juttatásokat e hét végéig lehet felhasználni, utána a kártyakibocsátó bankok a lejárt összeget visszautalják a munkáltatóknak. A kártyák három zsebében a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forintból még 1,47 milliárd forint várja, hogy tulajdonosaik valamilyen szabadidős tevékenységre, szállásra, éttermi fogyasztásra elköltsék a hátralévő napokban.

A Széchenyi Pihenő Kártyákra 2013-ban feltöltött 68 milliárd forintból egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd várt elköltésre a számlákon. Az azóta eltelt időszakban ebből több mint egymilliárd forintot költöttek magukra a kártyabirtokosok, ami jelzi, hogy igen sokan tudtak élni a lehetőségekkel.

A tárca ezúton is ösztönöz tehát mindenkit arra, hogy ellenőrizze egyenlegét a kibocsátó bank honlapján, és ha van még a kártyáján 2013-ban kapott összeg, azt a fennmaradó időben költse el.

A vendéglátás és a szabadidő zsebben lévő pénz elköltése viszonylag egyszerű feladat, hiszen az előbbiről az ország több ezer éttermében, utóbbiról pedig rendkívül sokféle szabadidős szolgáltatónál (pl. színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben) lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mód kínálkozik mindhárom zseb használatára. Sőt, a kártyaszabályzat praktikusan lehetővé teszi, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből a szálláshely-zsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét, ami megkönnyítheti a 2013-as zsebek kiürítését.

Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető voucher (szállodai szobautalvány) megvásárlása. Mivel a turisztikai ágazat az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően páratlan mértékben tudta gazdagítani szolgáltatás-kínálatát, a vendégek mintegy felét kitevő belföldi turisták is könnyen megtalálják a számukra ideális kikapcsolódási formákat. A hazai vendégektől származó szállásdíj-bevétel közel 15%-kal nőtt 2014-ben a szálláshelyeken, amiben a pihenőkártyának kulcsszerepe van. A SZÉP Kártyát a belföldi turizmus fejlődésének motorjaként tartjuk számon, mivel becslések szerint minden pihenőkártyáról elköltött 1 forinthoz átlagosan további 3 forintot tesznek hozzá a pihenésükre, szabadidős programjaikra áldozó emberek. Ezért örvendetes a kártya népszerűségének évről évre való növekedése, hiszen a tavalyelőtti 68 után tavaly 76 milliárdot, idén várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.

A lehetőségekről tájékozódni az itthon.hu honlapon is lehet.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.